Összefogás a számítógépes könyvelésért

forrás Prim Online, 2011. június 3. 14:26

A Penta Unió és az Infotéka ma bejelentett együttműködése lehetővé teszi, hogy a számviteli szakképzésből olyan szakemberek kerüljenek ki, akik nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek, így előnnyel indulnak a többiekkel szemben a munkaerőpiacon.

A Penta Unió Zrt. és az Infotéka Kft. összefogott annak érdekében, hogy a mérlegképes könyvelő képesítést megszerző tanulóikat segítsék abban, hogy piacképes gyakorlati tudáshoz jussanak. Bármilyen hihetetlen ugyanis, a számítógépes gyakorlatot máig nem írják elő sem a szakmai, sem a vizsgakövetelmények.

Az együttműködés lehetővé teszi a mérlegképes könyvelő képzésen résztvevők számára, hogy a szakképzettséget igazoló bizonyítvány megszerzése során ingyenesen gyakorlatot szerezhessenek a számítógépes könyvelésben. A Penta Unió emellett a pénzügyi-számviteli ügyintézők képzésében a kötelezően előírt számítógépes programcsomag modul oktatásán túl nagyobb óraszámban biztosítja a számítógépes könyvelés tanulását.

„A munkaerőpiacon komoly előnyt jelent a gyakorlat, ezért is határoztuk el az összefogást” - nyilatkozta dr. Herich Györgyné, a Penta Unió Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, az évi közel félmilliárd forint forgalmat lebonyolító társaság évente körülbelül 600 mérlegképes könyvelőt és 500 pénzügyi-számviteli ügyintézőt képez, azaz évente több mint ezer embernek tudják az elhelyezkedési esélyét növelni a számviteli szakmákban.

Dr. Herich Györgyné elmondta, hogy azért esett a választásuk az Infotéka szoftvereire, mert azok széles körben elterjedtek, és a társaság stabilan, több mint húsz éve jelen van a piacon. Emellett az Infotéka Kontír könyvviteli program felülete egyszerű és áttekinthető, ezért a szoftvert kiválóan lehet felhasználni a tanulásban is. Az Infotéka nemcsak a könyvelés, hanem a számlázás és bérszámfejtés területére is biztosítja szoftvereinek felhasználását, ami azért fontos, mert a pénzügyi–számviteli ügyintézők bérügyvitelt is tanulnak, és vizsgáznak is belőle.

„Tapasztalatból tudom, hogy ma még nem eléggé gyakorlatorientált a számviteli képzés” - mondta Laczkó János, az Infotéka ügyvezetője. Véleménye szerint a most végző mérlegképes könyvelők ugyan felhasználói szinten már értenek a számítógéphez, de a számítógépes könyvelés elsajátítása túlmutat az Office programok ismeretén, így meg kellett teremteni a külön képzés lehetőségét. A két cég együttműködésének köszönhetően a következő évben már gyakorlati, használható tudással felvértezett könyvelők kerülnek ki az iskolapadból.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.infoteka.hu
http://www.penta.hu
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09