A Google versenytársat szán a Facebooknak

MTI Sajtóadatbank, 2011. június 30. 08:36

Google+ néven akar a Facebook közösségi portál versenytársaként szolgáltatást indítani az amerikai internetes óriás.

A keresőmotorjáról ismert Google a személyes adatok és információk biztonságosabb kezelésére fekteti a hangsúlyt, a tervek szerint a tagok csak épp az általuk kiválasztott barátaikkal osztanának meg információkat, és nem minden ismerőssel. "Az ember eltérő kapcsolatokat ápol különböző emberekkel, van, amit egyetemi barátaival oszt meg, mást pedig a szüleivel. A főnökkel pedig szinte semmit" - magyarázta Vic Gundotra, a Google szoftverfejlesztési szakembere.

A probléma az, hogy manapság a világhálón mindenki megkapja a "barát" bélyegzőt, ami később gondot okoz a felhasználóknak - utalt vélemények szerint a Facebook közösségi portálra a szakember.

A világ legjelentősebb közösségi oldala legutóbb azért tűnt fel rossz fényben, mert kezelhetetlen "gigabulikra" toboroztak rajta társaságot, és arcfelismerő alkalmazását is sokan bírálják. Csaknem 700 millió felhasználóval a Facebook kritikus tömeget ért el - vélekednek jó néhányan.

A Google+ oldalán a tagok kapcsolati köröket határoznának meg, ilyen lenne például a család vagy a munkatársak csoportja. A szolgáltatás építőkövekből rakódna egymásra. Az új közösségi portál Sparks nevű "fiókjában" a tagok megjelölhetnék, hogy mely témák érdeklik őket, majd annak megfelelő webes tartalmakat kapnának. A Google birtokában lévő YouTube és a Google News révén ez a szolgáltatás széles skálát fedne le. Ha valaki hozzá akarna szólni egy-egy témához, elérhetné a hasonló érdeklődésű felhasználókat. A Facebook like gombjától eltérően a hamarosan induló portálon a +1 gombra való kattintással lehetne jelezni, ha tetszik valami.

A Hangouts "fiókban" nagyobb csoportokkal nyílna mód videocsetelni vagy szöveges üzeneteket váltani. Fontos szerepet szánnak a Mobile nevű szolgáltatásnak, ennek alkalmazásával a felhasználók bejegyzéseik alkalmával közölhetik, éppen hol tartózkodnak. A tagokat azonnali képfeltöltés lehetősége is várja.

Azt már hónapok óta sejteni lehetett, hogy a Google olyan fejlesztésen dolgozik, amely versenytársa lehet a Facebooknak. Az amerikai internetes óriás eddigi kísérletei - köztük a Buzz nevű szolgáltatás - nem vált sikeressé, és az Orkut nevű portál is csak kevés helyen lett népszerű.

A Google+ egyelőre csak teszt üzemmódban fut felhasználók szűk körével, akik meghívással lehetnek tagok.

Kulcsszavak: Facebook Google

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.

2024. január 3. 11:50

Újabb településeken válik elérhetővé a Vodafone gigabites internete

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit* sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő vezetékes hálózatának 81%-án tapasztalhatják meg a Vodafone-ügyfelek az otthoni szórakozás élményét a nagykapacitású, szupergyors internettel és TV élménnyel.

2023. december 1. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09