Gyakorlati e-közigazgatás oktatás a Corvinuson

Multi Workplace Computing laboratórium

forrás Prim Online, 2011. július 20. 11:59

Létrejött az e-közigazgatás oktatását támogató első Fujitsu Multi Workplace Computing (MWP) laboratórium a Corvinus Egyetemen. A közigazgatási képzést új távlatokba helyező megoldás eszközeit a Fujitsu Technology Solutions Kft. adományozta és telepítette. Az elektronikus közigazgatás eddig csak elméletben oktatott ismereteit a következő tanévtől a hallgatók a gyakorlatban sajátíthatják el.

Dr. Imre Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának dékánja elmondta: „hallgató és tanár közötti interaktív és kollaboratív munkakörnyezet eddig nem volt ezen a téren elérhető. A most felszerelt tanterem multifunkcionális, így az MWP-vel találkozhatnak hallgatóink más gyakorlatorientált foglalkozások keretén belül is. Az e-rendszerek a közigazgatásban c. tantárgyat egyetemünkön évente közel 300 hallgató veszi fel”.

Dr. Budai Balázs oktatási dékánhelyettes hozzátette, hogy a Fujitsu szakembereinek együttműködésével elkészült az e-rendszerek a közigazgatásban c. tantárgy egyetemi jegyzete, amely szeptembertől tananyag.  A Fujitsu közreműködik az előadások megalkotásában és megtartásában is. A jegyzet több fejezetét, például az elméleti és történeti bevezetőt, valamint a cloud computing közigazgatási alkalmazásainak lehetőségeit összefoglaló tanulmányt a Fujitsu munkatársai írták. A tananyag tárgyalja egyebek között az információ hitelességének és a kormányzati hivatali elektronikus ügyintézés kérdéseit és esettanulmányokon keresztül mutatja be az okmányirodai rendszert, a közjegyzői Digitális Levéltárat, valamint a szegedi e-kormányzat projektet. A jegyzet a polisz integrált önkormányzati rendszer és a RITEK ZRt. szakigazgatási alkalmazásának bemutatásával zárul. Később a tárgy tematikájának bővítése és akár egy virtuális okmányiroda kialakítása is szerepelhet az együttműködésben.

A labor 15 munkaállomással került kiépítésre, így 30 hallgatóból álló csoportokkal indulhat meg a gyakorlatorientált képzés, kísérleti jelleggel. Továbbra is lesz kizárólag elméleti képzés a levelező hallgatóknak.

Novotny Dénes a Fujitsu Technology Solutions Kft. munkahelyi rendszerekért felelős ügyfélmenedzsere a több munkahelyes számítástechnikai megoldást ismertetve elmondta, hogy az egy PC-alapú 64 bites szerver-kliens infrastruktúrára épül. A központi gép operációs rendszere Microsoft Multipoint Server 2011. Ezen belül akár 30 felhasználó osztozhat egyetlen gép tárkapacitásán, optikai meghajtóján és operációs rendszerén. A gazdagép megfelelő beállítása és skálázása esetén a felhasználók hasonló környezetben dolgozhatnak, mint normál PC használata esetén Windows 7-hez nagyon hasonló felhasználói felületen. Mindez lehetővé teszi, hogy az egy felhasználóra jutó beszerzési költség jóval alacsonyabb legyen egy átlagos PC költségénél. A felügyelet és üzemeltetés terén még ennél is nagyobb megtakarítás érhető el.

A gazdagép a folyamatos működést (24/7) biztosító központi nagyteljesítményű munkaállomás, amit Intel Xeon processzor, 12GB RAM hajt meg. A szerverben helyet kapott egy Nvidia Quadro videókártya, két darab 10k fordulatú merevlemez, amely tükrözi a rendszer file-okat, valamint két darab 2TB tárkapacitású merevlemez az adatok számára tükrözve. Egy LAN- és négy USB-porttal rendelkezik (az adatbeviteli eszközök, pl. a billentyűzet és az egér, vagy külső tárolóegység csatlakoztatásához).

A gazdagéphez csatlakoznak a kliens gépek, amelyekkel a hallgatók dolgoznak majd. A Corvinus MWP laborba ebből kétfélét is telepített a Fujitsu: 20”-os LED monitorba épített FUTRO DC20-1-eseket és az ékszerdoboz nagyságú FUTRO C400-as típusjelű vékonyklienseket 23”-os LED kijelzőkkel. A konfigurációt minden elemében újrahasznosítható anyagokból gyártott ECO egér és billentyűzet egészíti ki. A rendszer hálózati kapcsolatait Gigabit switch és LAN kábelek biztosítják.

A Fujitsu előtelepített és előkonfigurált gazdagép-kliens infrastruktúrára épülő több munkahelyes számítástechnikai megoldása fokozza a produktivitást és gazdaságosan, hatékonyan használható az oktatás mellett a kis-/középvállalati környezetben is.

Kalotay Balázs, a Fujitsu Technology Solutions Kft. menedzselt szolgáltatások üzletágának vezetője hangsúlyozta, hogy a kft. arra törekszik, hogy a jövő köztisztviselői megismerjék a legmodernebb szoftver és hardver technológiákat egyúttal pedig gyakorlatot szerezzenek azok alkalmazásában is. „Szeretnénk a tananyag alkotóit kivétel nélkül bevonni az alkalmazások futtatásába, így jelen keretek között lehetőség nyílna két önkormányzati megoldás bemutatásába (TITÁN, POLISZ), valamint az elektronikus aláíráshoz kapcsolódó technológiák elsajátításába az alkalmazások (mysigno, infoprove és infoarchiv) futtatásába”. A továbbiakban a kft. további alkalmazásokat is szeretne bevonni a tananyagba és abban bízik, hogy a kormányzati informatika főbb szereplői, mint a KEK KH és a Kopint Datorg is csatlakozik majd ehhez az együttműködéshez.
 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09