Steve Jobs levele az Apple igazgatótanácsának és az Apple közösségének

(kiegészítve: augusztus 25. 18:40)

forrás Prim Online, 2011. augusztus 25. 09:13

Az Apple elnök-vezérigazgatója, Steve Jobs bejelentette, hogy távozik a cég éléről. Az új vezérigazgató Tim Cook, a cég napi működtetéséért felelős igazgatója lesz, Steve Jobs pedig ezentúl az Apple elnöki posztját tölti majd be. A hosszú ideje súlyosan beteg 55 éves Jobs megrendítő levélben adta át utódjának a stafétabotot:

 

"Mindig azt mondtam, hogy ha eljön a nap, amikor nem tudok megfelelni az Apple vezérigazgatójával szemben támasztott kötelességeknek és elvárásoknak, én leszek az első, aki ezt tudatja veletek. Sajnos eljött ez a nap.


Ezennel lemondok az Apple vezérigazgatói pozíciójáról. A továbbiakban – az igazgatótanács beleegyezésével – az igazgatótanács elnökeként, tagjaként, és Apple-alkalmazottként szeretném tovább segíteni a vállalat munkáját.

Az utódom személyét illetően határozott véleményem, hogy a korábbi elképzelésekkel összhangban Tim Cook a megfelelő személy az Apple vezérigazgatói posztjára.

Biztos vagyok benne, hogy az Apple legszebb és leginnovatívabb napjai még előttünk állnak. Örömmel várom, hogy új szerepkörből követhessem figyelemmel és segíthessem a sikerek elérését.

Legjobb barátaim közül néhányat az Apple-nél ismertem meg. Köszönöm, hogy sok éven keresztül veletek együtt dolgozhattam.

Steve"
 
 
******************************************


„Steve különleges látnoki képességei és vezetői erényei megmentették az Apple-t, és a világ leginnovatívabb, legértékesebb technológiai vállalatává tették” – fogalmazott az Apple igazgatótanácsának nevében Art Levinson, a Genentech elnöke. „Steve számtalan ponton és formában segítette az Apple sikerét, amivel lenyűgözte és inspirálta az Apple kiemelkedően kreatív munkatársait és világszintű vezetői csapatát. Az igazgatótanács elnökeként Steve a jövőben is az Apple-t fogja segíteni sajátos meglátásaival, kreativitásával és inspiráló erejével.”

 
„Az igazgatótanács teljes meggyőződéssel állítja, hogy Tim a lehető legjobb választás a vezérigazgatói szerepre” – tette hozzá Levinson. „Tim az Apple-nél eddig eltöltött 13 éve alatt kimagasló teljesítményt nyújtott, és minden tettében figyelemre méltó képességeket, illetve helyes döntéseket láttunk.”
 
Operatív igazgatóként Cook korábban a vállalat globális kereskedelmi és operatív tevékenységeiért felelt, beleértve az Apple ellátási láncának, az értékesítési tevékenységeknek, valamint a szolgáltatási és támogatási tevékenységeknek a teljes körű menedzselését, valamennyi piacon és országban. Emellett az Apple Macintosh részlegének vezetőjeként tevékenykedve kulcsszerepe volt a stratégiai viszonteladói és szállítói kapcsolatok folyamatos fejlesztésében, biztosítva az egyre növekvő piaci igények által megkívánt rugalmasságot.

 

Kulcsszavak: Apple CIO

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09