A magyar fotográfia napja - Kiállítások országszerte

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 27. 09:54

Idén is számos programmal és kiállítással ünneplik több mint negyven településen a magyar fotográfia napját. A központi ünnepséget Cegléden tartják vasárnap, ekkor nyílik meg a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének idei szalonja.

A magyar fotográfia napjához kapcsolódó programsorozat célja felhívni a figyelmet arra, hogy a fényképezés 1839-től napjainkig miként változtatta meg a világ fejlődését és az emberek életét. A MAFOSZ 2003-ban kezdeményezte a fotográfia napjának megünneplését. Választásuk augusztus 29-re esett, ugyanis 1840-ben Vállas Antal matematikus, fizikus és földrajztudós ezen a napon mutatta be a Magyar Tudós Társaság ülésén a fényképezés, a dagerrotípia készítésének mibenlétét. Ez volt a magyarországi fotóoktatás kezdete, s ebben az évben volt az első fotókiállítás is.

A magyar fotográfia napjának központi kiállítása, a XXVIII. MAFOSZ Szalon vasárnap 11 órakor nyílik meg Cegléden a Kossuth Múzeumban. A tárlaton a MAFOSZ különféle helyi szervezeteinek fotószakkörei mutatkoznak be legjobb felvételeikkel. A megnyitón Reznák Erzsébet, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója és Győri Lajos, a MAFOSZ elnöke adja át Az év fotóművészeti alkotócsoportja 2011 és Az év fotográfusa 2011 díjakat.

A magyar fotográfia napjához kapcsolódó programsorozat keretében azonban már számos kiállítás nyílt augusztus 1-je óta, a MAFOSZ honlapján szereplő program szerint pedig még szeptember 17-ig további fotótárlatok nyílnak. Idén több mint negyven településen, köztük több határon túli helyszínen szerveznek programot az évfordulóhoz kapcsolódva.

Augusztus 29-én, hétfőn, a magyar fotográfia napján összesen nyolc helyszínen várják kiállítás-megnyitók és más programok a közönséget. Budapesten Ilyenek vagyunk címmel a Szivárvány Fotóklub tárlata nyílik meg a VIII. kerületi Deák Diák Galériában, Csornán Gyurom János Fénnyel festett élővilág című fotókiállítása tekinthető meg a Városi Művelődési Központban. Mezőberényben Vágvölgyi Mihály Retro diavetítés címmel tart előadást az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban, Nagykanizsán Zágon László 50 év a Kanizsa Fotóklubban című fotókiállítása lesz látható a Hevesi Sándor Művelődési Központban.

A MAFOSZ és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus közös pályázatára érkezett fotókból válogatott, Utazás a világ körül - 2011 című tárlat Tapolcán látható hétfőtől, míg Rétságon, a Művelődési Központban a Rétsági Fotókör kiállítása tekinthető meg. A MAFOSZ tavalyi kalocsai Fotóművészeti Nyári Egyetemén született alkotásokból Tatán, a Magyary Zoltán Művelődési Központban látható kiállítás, Veszprémben pedig Noll Béla F011 címmel mutatja be képeit a Dózsavárosi Könyvtárban hétfőtől.

A programsorozat eseményeiről a MAFOSZ honlapján (www.mafosz.hu) tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kulcsszavak: kiállítás fotó

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot

A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.

2024. április 7. 12:09

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Április elején hirdetik ki a természetfotózás egyik legrangosabb versenyének győztesét

A Varázslatos Magyarország több mint egy évtizede az ország egyik legrangosabb és legizgalmasabb természetfotó pályázata, mely a képek által nyit ablakot nemzeti parkjaink természeti csodáira, ezzel felhívva a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A kilenc hónapon át tartó versenyben a fotósok nemcsak havonta részesülnek díjazásban, de az évad legeredményesebb fotósa elnyeri A magyar természetfotó nagydíját és a vele járó Arany Daru szobrot is. 

2024. február 28. 14:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09