Súlyos hackertámadás érte a thaiföldi külügyminisztériumot

MTI Sajtóadatbank, 2011. szeptember 26. 07:33

Annyira megváltoztatták a thaiföldi külügyminisztérium honlapjának tartalmát, hogy számítógépes szakembereknek hétfőre virradóra sem sikerült teljesen helyreállítani.

Súlyos hackertámadás érte a thaiföldi külügyminisztérium internetes oldalát - közölte hétfőn a helyi sajtó.
A Bangkok Post című lap azt írja, hogy internetes kalózok vasárnap este törték fel a tárca honlapját, és annyira megváltoztatták a tartalmát, hogy számítógépes szakembereknek hétfőre virradóra sem sikerült teljesen helyreállítani.
A főoldalra gyógyszerreklámokat töltöttek fel, a külügyi honlap címét pedig Az Egyesült Államok Királysága névre változtatták. Ez utalhat ugyan a támadás politikai indítékaira, de semmilyen más politikai tartalmú jelszavak vagy felhívások nem kerültek fel illetéktelenül az internetes oldalra.
A bangkoki újság úgy tudja, hogy a külügyminisztérium honlapját gyakorlatilag teljesen megváltoztatták, még az alfejezeteket is. A vízumokkal kapcsolatos részben például olcsó kanadai viagráról szóló hirdetést tettek fel a hackerek, a konzuli és diplomáciai fejezetben pedig ugyancsak egy vény nélkül kapható potencianövelő tabletta reklámját telepítették fel.
 

Kulcsszavak: hacker security

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

10 NASA találmány, melyek ma már hétköznapinak számítanak

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09