Az év végéig meghosszabbodik az október 1-jén lejáró ügyfélkapus jelszavak érvényessége

MTI Sajtóadatbank, 2011. október 1. 08:50

Három hónappal meghosszabbodik azoknak az ügyfélkapus jelszavaknak az érvényessége, amelyek október 1-jén járnának le - közölte az MTI érdeklődésére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH).

Az MTI azután kereste meg a hivatalt, hogy az Index - több, adózási ügyekkel is foglalkozó weboldal figyelemfelhívása alapján - pénteken azt írta, hogy minden érintett mihamarabb végezzen jelszócserét az ügyfélkapus bejelentkezési adatainál, mivel a régi jelszavak jó része lejár október 1-jével, újat kérni pedig külön procedúra.
A KEK KH tájékoztatása szerint az ügy mögött az áll, hogy 2009-ben egy rendelet megszüntette az ügyfélkapu regisztrációs idejének ötéves érvényességét előíró korlátozást, és ekkor azon hozzáférések esetében, amelyeknél nem volt beállítva a jelszó lejárati ideje, 2011. október 1-jét jelölték meg a jelszólejárat napjául.
A hivatal azonban azt tapasztalta, hogy utóbbiak között mintegy 560 ezer azoknak a hozzáféréseknek száma, amelyek jelszavát mindeddig nem változtatták meg, vagyis azok szombaton, október 1-jén lejárnának. Annak érdekében, hogy ezek az állampolgárok továbbra is használni tudják ügyfélkapujukat, a KEK KH meghosszabbítja jelszavuk érvényességét. Így az elkövetkező három hónapban minden érintettnek lehetősége lesz arra, hogy egy jelszómódosítással újabb két évre meghosszabbítsa jelszólejárati időpontját. Minderről e-mailban is értesítést kapnak majd a felhasználók.
 

Kulcsszavak: e-government

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

2024. március 31. 14:29

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09