Újságolvasás az Android legkorszerűbb verziójával felszerelt táblagépeken is

forrás Prim Online, 2011. október 5. 18:23

Megjelent a Digitalstand legfrissebb Android alkalmazása, amely már támogatja a Google operációs rendszerének harmadik, Honeycomb kódnevű verzióját használó táblagépeket is. A szoftverfejlesztő cég másik mai bejelentése, hogy a hatvan elérhető digitális magazint immár le is lehet tölteni, így mobilnet nélkül is olvashatjuk az előfizetett lapokat.

Az iPad 2 első valódi kihívójának tekintett Honeycomb tabletek az elmúlt hónapokban váltak elérhetővé a magyar távközlési cégek kínálatában, és az előrejelzések szerint robbanásszerű elterjedés előtt állnak: a Gartner piackutató szerint 2015-ben már az összes eladott táblagép 39%-a androidos lesz. E hullámot lovagolja meg a Digitalstand és a Magyar Telekom augusztus 22. és december 31. közötti közös promóciós ajánlata is, amelynek keretében 3000 forint értékben digitális kiadványok vásárlására alkalmas kupont kapnak ajándékba bizonyos típusú okostelefonok és tabletek vásárlói. Az akciós kínálatban elérhető többek között az egyik legnépszerűbb Honeycomb-alapú táblagép, a Motorola Xoom is.

 

A Digitalstand hétről hétre bővülő kínálatában jelenleg 60 újság, magazin és folyóirat érhető el digitális formában. Nem elég, hogy a rendszer böngésző segítségével bármilyen platformról elérhető, immár a felhőalapú és az offline megoldások előnyeit is egyesíti. Az egyszer kifizetett kiadványokat minden eszközünkről elérhetjük munkahelyi számítógépünktől kezdve okostelefonunkon át táblagépünkig, de az Android 3-as tableteken mostantól akkor is nyugodtan olvasgathatjuk őket, ha külföldön vagyunk vagy más okból nem érhető el a mobilinternet, mivel az új platformon lehetőség nyílt a megvásárolt lapok letöltésére.

 

A mai sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy a Digitalstand kínálatában megjelent a PC World és GameStar DVD-melléklettel ellátott, teljes verziója is. A GameStar mellékletén található teljes játék (ebben a hónapban a nagy sikerű S.T.A.L.K.E.R. – Shadow of Chernobyl) és számtalan hasznos segédprogram néhány kattintással, kényelmesen letölthető, a lap pedig digitális formában olvasható, mindezt sokkal kedvezőbb áron. Ez utóbbi a Digitalstandon elérhető többi kiadványra is igaz: a digitális kiadások átlagban 30-50 százalékkal olcsóbbak a nyomtatott változatnál.

 

A Digitalstand nemcsak a nyomtatott lapok digitalizált változatának megjelentetésére ad lehetőséget. A HTML5 szabvány révén a kiadók által igényelt szinte bármilyen interaktív objektum egyszerűen és gyorsan beépíthető a digitális kiadványokba, arra pedig már most, ingyenesen lehetőség van, hogy videókkal, képgalériákkal, linkekkel és scrollboxokkal dobják fel a könnyen kezelhető szerkesztőségi rendszerbe feltöltött pdf-eket. A táblagépek rohamos fejlődésével és ezek támogatásával a Digitalstand egyedülálló módon használja ki annak az eszköztípusnak, a tabletnek a terjedését, amely a digitális kiadványok története során először teszi lehetővé azok kényelmes és élménydús olvasását.

 

Kulcsszavak: táblagép média

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Újabb Apple Premium Partner üzlettel erősít az iSTYLE a Westendben

Az iSTYLE, az Apple termékek vezető hazai viszonteladója, a mai napon megnyitotta második Apple Premium Partner üzletét a Westend City Centerben. A lépés fontos mérföldkő az iSTYLE életében, hiszen az új flagship store árukínálata, magasan képzett munkatársai és minőségi szolgáltatásai még közelebb hozzák az ikonikus Apple Store-ok vásárlási élményét a hazai közönséghez.

2024. március 8. 18:00

Google atombomba: kombinált Core, Spam és HCU algoritmus frissítés egyszerre

A Google a tegnapi napon bejelentette, hogy több intézkedést is bevezet, amelyek célja a keresési eredmények minőségének javítása.

2024. március 6. 14:39

Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

Február 7-én, a MARKETING TRENDFORUM keretén belül, az ETELE CINEMA-ban rendezett eseményen adták át a Marketing Diamond Awards 2023-as elismeréseit. Idén a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, míg a Billingo Technologies Zrt. érdemelte ki az „Az Év Vállalata” díjat. A 34 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján „Az Év Marketingnagykövete” címet a Kiszervezett Marketing kapta. 

2024. február 14. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05