Internet Hungary - Új lehetőségek a közösségi oldalakon

MTI Sajtóadatbank, 2011. október 13. 10:53

A közösségi oldalak jövőjéről, felhasználóik internetezési szokásairól és marketingcélokra való felhasználásáról hallhattak előadásokat és beszélgetéseket az Internet Hungary című konferencia résztvevői szerdán.

A Csehországból érkező Jan Rezab, a világ egyik legnagyobb szociális elemző vállalata, a Socialbakers munkatársa elmondta, hogy a felhasználók a közösségi oldalakon azt igénylik, hogy ha kérdést tesznek fel egy vállalatnak, akkor arra 1-3 órán belül választ kapjanak. Ehhez képest például a Facebookon jelen lévő cégek világviszonylatban az esetek 3-5 százalékában adnak egyáltalán választ, s akkor is csak nagyjából két nap elteltével.  
 
A vállalatokat a közösségi oldalakon nyomon követők aktív részvételt igényelnek, és egyedi, érdekes tartalmakat, nem az adott cég honlapjára akarnak eljutni. Vagyis nem linkek elhelyezése, hanem az oldalra szánt fotók, videók válnak kedveltté. Elmondta azt is: bár a közösségi hálók világméretűek, a marketingstratégiákat mégis érdemes helyi szinten kialakítani.
 
A felhasználói szokásokról szólva elmondta: a Facebookot az emberek több mint 40 százaléka már mobiltelefonról éri el. Hozzátette: Magyarországon még jelentős növekedést mutat az oldal, hiszen egy éve 2 millió magyar regisztrálja volt, ma már viszont mintegy 3,6 millió. 
 
Létezik-e közösségimédia-stratégia? - erre a kérdésre keresték a választ egy kerekasztal-beszélgetés tagjai. Gál Judit, a Hill and Knowlton munkatársa szerint a közösségi média nem minden vállalat számára megfelelő marketingeszköz. Ezeken az oldalakon ugyanis a vállalatoknak partnerként kell kezelniük ügyfeleiket, és bizonyos cégeknek ez nem fér bele a profiljába. Bitter Brúnó (Next Wave Europe) arra mutatott rá, hogy a cégek nem szervezhetik ki úgy a közösségi oldalakon való megjelenésüket, mint ahogy teszik ezt egy reklámfilm legyártatásával. 
 
Megyeri Tibor, a Magyar Telekom igazgatója az interaktív televíziózást bemutatva úgy vélte: ez a szolgáltatás egyelőre gyermekcipőben jár, és sokáig csak másodszerepet tölthet be a lineáris televíziózás mellett.    
 
Beszámolt arról is, hogy vállalata, amely ezen a területen 180 ezer ügyféllel rendelkezik, három funkciót ajánl. Az adás megállíthatóságát és visszanézhetőségét, online videotéka-szolgáltatást, valamint interaktív szolgáltatásokat. Mint mondta, ez utóbbi még "kísérleti terep" a vállalat számára, jelenleg például webrádiókat, Facebook-alkalmazást vagy a Mindentudás Egyetemének gyors elérését kínálják. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09