Százezer új tétel az Akadémiai Könyvtár online katalógusban

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 10. 17:55

Százezer új tétel érhető el a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára (MTAK) honlapján keresztül az Athenaeum az Interneten című projektnek köszönhetően - hangzott el az MTAK sajtótájékoztatóján.

    Mint Náray-Szabó Gábor akadémikus, a MTAK főigazgatója elmondta, az Akadémiai Könyvtár, valamint a Kémiai Kutatóközpont, az Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet, a Pszichológiai Kutatóintézet, a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, valamint a Világgazdasági Kutatóintézet által létrehozott konzorcium tavaly nyert el 70 millió forintos támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében. Az elnyert támogatás egyebek közt lehetővé tette, hogy immár a MTAK és az öt akadémiai kutatóintézet könyvtári gyűjteményeinek jelentős része kereshető az interneten. Minden intézmény legalább két nyelven (magyarul és angolul) szólítja meg látogatóit.
    "Százezer könyvvel, dokumentummal több érhető el az országos keresőrendszeren keresztül, ezáltal jelentősen növekedett a könyvtár elektronizációja. Ugyanakkor bekapcsoltuk az öt érintett intézet könyvtári állományának jelentős részét a vérkeringésbe, tehát nincsenek elrejtve, hanem mindenki számára elérhetőek. Tehát virtuálisan nyitottá tesszük ezeket az intézményeket annak ellenére, hogy több nem nyilvános könyvtár is található a konzorciumi tagok között" - hangsúlyozta az akadémikus, hozzátéve: a dokumentumok többsége idegen nyelvű, ráadásul az országban csak a konzorciumban résztvevő intézetekben található.
    A projekt különösen egy-egy határterület szakirodalmát kutatók számára hasznos. "A botanika, a kémia, a közgazdaságtan, a pszichológia, a talajtan érdekes módon szinte lefedik a tudományt" - fogalmazott a MTAK főigazgatója.

    Náray-Szabó Gábor magyarázata szerint az érdeklődők egyszerre kereshetik például az agrártudomány, az ökológia, a botanika, vagy akár a kémia szakirodalmát. A könyvállományt feltáró katalógusban a keresés eredményként azt is látják, hogy az adott mű melyik gyűjteményben található, továbbá azt is, hogy éppen kölcsönözhető-e.
    Kürti Melinda Tímea projektmenedzser a sajtótájékoztatón azt ismertette, hogy az öt kutatóintézeti könyvtár a HUNTÉKA-rendszer segítségével jeleníti meg könyvállománya adatait a webes felületen, az MTA Könyvtára Aleph könyvtári rendszerén keresztül teszi hozzáférhetővé a dokumentumokról szóló információkat és adatokat. A pályázat egyik legfontosabb eredménye, hogy a hat gyűjteményrész együttesen is kereshető a Metalib gyorskereső segítségével az Akadémiai Könyvtár honlapján keresztül (www.mtak.hu).
    Mint Kürti Melinda Tímea kiemelte, távoli eléréssel a hét minden napján 24 órán át elérhető az adatbázis, ugyanakkor az Akadémiai Könyvtárban digitális dolgozószobát alakítottak ki, amelyben az egyik munkaállomás speciális szoftvereknek köszönhetően a speciális igényű olvasókat szolgálja. A digitális dolgozószobában a modern könyvtár adta lehetőségek értő alkalmazása érdekében felkészítő kurzusokat is tartanak például a publikáció vagy a szakdolgozatírás fortélyairól.
    A sajtótájékoztatón ismertették a MINERVA könyvtári kisokost: az online program azokat az információkat igyekszik egybegyűjteni, amelyekre a könyvtári kutatómunka során bárkinek szüksége lehet, továbbá bejelentették, hogy az Akadémiai Könyvtár honlapja immár négy nyelven nyújt információt az érdeklődőknek. A magyar és angol oldalakon kívül német és spanyol nyelven is elérhető mindaz az információ, amelyet beiratkozás nélkül is bárki használhat.

Kulcsszavak: könyvtár tudomány MTA

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09