Most először osztották ki a Kovács Attila-díjat

forrás Prim Online, 2011. november 24. 12:44

Elek László újságíró, rádiós szerkesztő-műsorvezető, az MR1 Kossuth Rádió volt munkatársa kapta az első Kovács Attila-díjat az informatikai újságírás terén végzett kiemelkedő tevékenységéért. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége  és az Informatika a Társadalomért Egyesület közösen hirdette meg  az "Az év informatikai újságírója" díjat, amelyet a tavaly elhunyt informatikai szakújságíróról, Kovács Attiláról neveztek el, aki a médium születésétől kezdve mindvégig a Prím Online szerkesztője, szakújságírója volt.

Az informatikai újságírók elismerése 2005 óta bevett gyakorlat, de Kovács Attila halálát követően Alföldi István, az NJSZT igazgatója kezdeményezte a díj odaítélőinél (némileg át is alakítva a korábbi grámiumot), hogy a jövőben a díj arról a távközlési és számítástechnikai újságíróról legyen elnevezve, aki felnőtt életének egészét, majdnem egy fél évszázadot, az informatikai hírek írásának szentelte. Tette mindezt szakmai alázattal és oly mértékű szerénységgel, hogy kollégái és az IT szakmából Attilát jól ismerők közül sokan azt sem tudták, hogy Kovács Attila ifjú korában még vívóként volt nemzetközi hírű sportember, a családi indíttatásból űzött sportban a világbajnokságig vitte.

 

A Kovács Attila-díjat első ízben ma adták át, az 5. Digitális Esélyegyenlőség Konferencián, a díjazott Elek László, aki - a Magyar Rádió Tudományos Szerkesztőségének munkatársaként - számos, számítástechnikával, informatikával foglalkozó műsort készített. A rádió műfaji sokszínűségéből adódóan ezek között néhány perces riportok, interjúk, portréműsorok és stúdióbeszélgetések is megtalálhatóak. 1996-ban alapítója volt a Hálóban című műsornak, amely az első, rendszeresen jelentkező, számítástechnikával, informatikával és internettel foglalkozó magazinja volt a Kossuth Rádiónak. Ezt követően a Digitális című, hasonló tematikájú műsort szerkesztette. A Rádió Kihívás című, naponta negyedórában jelentkező műsorában rendszeresen készített összeállításokat az informatika érdekességeiről, hasznáról és veszélyeiről. Műsorában rendszeresen megszólalási lehetőséget kaptak informatikusok, valamint az informatika társadalmi hatásaival foglalkozó szakemberek

 

A legjobb informatikai újságírókat 2005 óta díjazzák, az elismerés korábban "Az év informatikai újságírója díj" nevet viselte. A díj korábbi elismertjei:

 

2005: Dojcsák Dániel - SG Informatikai és Tudományos Hírmagazin

2006: Hirschler Richard - HVG Háló, Kovács Olivér - Klubrádió, Simon S. András - Figyelő

2007: Fülöp Hajnalka – Népszabadság, Sági Gyöngyi – Világgazdaság, Sziebig Andrea - IT-Business, Dezső András - hvg.hu

2008: Mallász Judit - IT Business, Gerényi Gábor – Index, Vértes János Andor – Prim Média

2009: Bodnár Ádám – hwsw.hu, Mester Sándor életműdíjas informatikai újságíró

 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás keretében készült online felület az ,,Amiről a sírok mesélnek - Avar temető Babarcon” lett, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

Az LG Electronics (LG) több mint 200 díjat és elismerést kapott az idei CES-en a háztartási elektronika, a szórakoztató elektronika, valamint a B2B megoldások terén bemutatott számos innovációjáért és technológiai újításáért.

2024. január 29. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05