Nívódíjas e-kereskedelemi megoldás

forrás Prim Online, 2011. november 29. 13:57

Az elektronikus kereskedelem terén hosszú ideje nyújtott minőségi szolgáltatása kapcsán eFestival Nívódíjban részesült a Depo.hu. Az 1998-ban indított árösszehasonlító oldal nevéhez több, ma már az e-kereskedelemben általánosan használt innováció fűződik, melyek hozzájárultak a hazai online vásárlás elterjedéséhez.

A 1998-ben Áradat néven indult, később Depo.hu-ra keresztelt elektronikus kereskedelmi megoldás azzal a céllal jött létre, hogy az informatikában rejlő lehetőségeket kiaknázva terepet biztosítson is kis- és közepes méretű vállalkozásoknak termékeik költséghatékony online értékesítésére. „A koncepció egyik fontos eleme volt az akkor még Magyarországon egyedülálló piactér alapú működés, melynek köszönhetően a látogatók könnyedén összehasonlíthatták a hasonló termékek műszaki paramétereit és árait” – ismertette az oldal indulásának körülményeit Szabari László, a Depo.hu vezetője.

Az elmúlt 12 évben a szolgáltatás folyamatosan fejlődött, több ízben meghatározva a piac jövőbeni irányát. A Depo.hu 2006-ban elsőként vezette be a látogatói véleményezésen alapuló minősítési rendszert, mely igazodási pontot jelent a több százezres termékkínálatban válogató vásárlók számára a megfelelő áru kiválasztásához. Ezt egészítette ki a kereskedőket minősítő rendszer, mely kifejezetten a forgalmazó cég megbízhatóságát jelölte a vásárlók számára. 2007-ben egy, a mai kuponos oldalakhoz hasonló kezdeményezést is elindított a Depo.hu, így a vásárlók naponta változó kínálatból egy-egy termékhez rendkívül alacsony áron juthattak hozzá. A Depo.hu a hazai árösszehasonlítók körében elsőként vezette be a partnerlicitet, melynek során az azonos termékeket kínáló kereskedők a terméklista első helyeit online licit keretében vehették birtokba. Az ilyen és ehhez hasonló innovációit a szakma több ízben díjazta, ezúttal a 14. alkalommal megrendezett, a hazai online minőségi tartalmak megmérettetését célzó eFestival versenyen kapott Nívódíjat.

 „Azoknak a versenyműveknek adjuk ezt a kitüntetést, amelyek már többször pályáztak az eFestivalra és mindig díjra érdemes, minőségi alkotással jelentkeztek.  A többéves, folyamatos kiváló színvonalat kívánjuk így honorálni” - mondta dr. Mlinarics József, a MATISZ ügyvezető elnöke. Az eFestival 2011 nívódíjasaként a Depo.hu jogosult a Kiváló Magyar Tartalom, valamint a Felhasználóbarát honlap cím viselésére is. A piacteret egyébként nem csak a végfelhasználók, hanem egyetemek, költségvetési szervek, cégek, sőt, multinacionális vállalatok hazai képviseletének beszerzői is használják, hogy összehasonlítsák a kereskedők által kínált árakat.
 

Kulcsszavak: díj eFestival depo.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09