Az EU enged a lobbinak az "elfeledettség jogával" kapcsolatban

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 30. 11:30

Az európai és amerikai online vállalatok intenzív lobbizása után az Európai Bizottság enyhített az "elfeledettség jogával" kapcsolatos álláspontján - írta az EUobserver brüsszeli hírportál kedden.

    Viviane Reding igazságügyi és alapjogi biztos egy, az Amerikai Kereskedelmi Kamara által szervezett rendezvényen jóval óvatosabban fogalmazott, mint korábban. Míg márciusban dörgedelmes beszédében bevezette az "elfeledettséghez való jog" fogalmát, és azt szorgalmazta, hogy az online vállalatok kötelezően igazolják, miért van szükségük a személyes adatok tárolására, most alig érintette ezt a kérdéskört.
    "Az elfeledettséghez való jognak a már létező szabályozásokon kell alapulnia" - mondta a hétfői rendezvényen. "Ha valaki nem szeretné, hogy adatait továbbra is tárolják, a cég pedig nem tud jogos indokot felhozni a kéréssel szemben, akkor az adatokat el kell távolítani."
    Miután többen arra panaszkodtak, hogy az európai adatvédelmi szabályozás töredékes, alkalmazása pedig túl költséges, Reding mind a 27 tagállamban érvényes, egyszerűbb rendelkezést ígért. A biztos azt is hozzátette, hogy az új szabályozás "drasztikusan" csökkenti majd az adminisztrációs költségeket, és "üzletbarátibb környezetet" teremt.
    A jelenlegi adatvédelmi törvény még az internetes korszak hajnalán, 1995-ben lépett életbe, mielőtt a Facebookhoz és a Twitterhez hasonló közösségi oldalak megjelentek volna.
    Az új szabályozás azonban már most két év késésben van, s még ha a terveknek megfelelően januárban az uniós képviselők elé is kerül, a rohamos technológiai fejlődés következtében megint elavulttá válhat, mire nemzeti szinten átveszik - figyelmeztet az EUobserver.

Kulcsszavak: adatvédelem jog EU

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09