Az NFÜ bevezeti a közbeszerzési folyamatok elektronikus ellenőrzését

forrás Prim Online, 2011. december 27. 11:00

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség folyamatosan dolgozik a pályázati rendszer fejlesztésén, így különösen az eljárásrendi folyamatok gyorsításán, illetve az ügyfeleket középpontba helyező pályázóbarát működés megteremtésén. E tevékenység következő lépése, hogy az NFÜ 2011. december 23-tól bevezette a közbeszerzés folyamat papírmentes ellenőrzését, nyomon követését biztosító fejlesztést.

A közbeszerzés modul alapját a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet jelenti, amely rendelet szabályozza a közbeszerzési eljárások ex-ante, valamint utólagos közbeszerzési jogi ellenőrzési folyamatát, továbbá a közbeszerzési eljárások lefolytatása eredményeképpen született szállítói szerződések módosítása kapcsán előírt ellenőrzés lefolytatásának folyamatát. A rendelet előírja, hogy minden európai uniós társfinanszírozással megvalósuló közbeszerzési eljárást ellenőrzésnek kell alávetni, függetlenül attól, hogy a kapcsolódó pályázat benyújtásra került-e az intézményrendszerhez.

A modul kiemelkedő előnye, hogy – felhasználóbarát módon – információt szolgáltat a közbeszerzési eljárások és az esetleges szerződésmódosítások ellenőrzésének előrehaladásáról, illetve sok esetben mentesít a dokumentumok papír alapon történő benyújtásától.

A már meglévő pályázatszámhoz kapcsolható közbeszerzésire vonatkozó adatfeltöltést a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) felületen teheti meg a Pályázó, míg a pályázatszámhoz nem kapcsolható közbeszerzések kezelése az SSO felületen történő regisztrációt követően (sso.nfu.hu/regisztracio), az NFÜ oldalra (www.nfu.hu) való belépés után a „Közbeszerzés” ikonra kattintva érhető el.

Ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a fejlesztés bevezetését követően egy ún. átmeneti időszak lép életbe, amely 2012. február 28-ig tart. Ezen időszak alatt Önnek lehetősége nyílik továbbra is papír alapon beküldenie a közbeszerzéseihez kapcsolódó dokumentációt, illetve használhatja a most bevezetésre kerülő eszközt. Amennyiben egy adott ügyhöz kapcsolódóan a dokumentációt papír alapon és elektronikusan is benyújtja az intézményrendszer részére, úgy az elektronikusan benyújtott anyagok az irányadóak és jelentik a lefolytatott eljárás alapját. 2012. március 1-jétől kezdődően kizárólag az elektronikus benyújtásra van mód.

 

forrás: http://www.sff.hu/

Kulcsszavak: NFÜ pályázat

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50