A Bónusz Brigád a forgalom megduplázásával számol az idén

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 25. 17:01

A közösségi vásárlói oldalként működő Bónusz Brigád 2011-ben 1 milliárd 44 millió forint árbevételt ért el, 2012-ben a forgalom megduplázásával számol, és várhatóan az idei év első negyedévének végére lesz nyereséges - mondta Kaprinay Zoltán alapító tulajdonos szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte: a GKIeNET adatai szerint a cég 42 százalékos részesedésével piacvezető Magyarországon. Heller Gábor és Kaprinay Zoltán 2010-ben alapította a Bónusz Brigád közösségi vásárló portált Magyarországon. A cég felkutatja a legjobb helyeket, lealkudja az árakat, és meghirdeti az ajánlatokat saját közösségének.
 
Kaprinay Zoltán kifejtette: tavaly mintegy ezer üzleti partner szolgáltatását értékesítették a kedvezményt adó bónusz rendszerben.    Az alapító-tulajdonos tájékoztatása szerint 2011-ben 1,6 milliárd forintot "spóroltak" meg a rajtuk keresztül kedvezményesen vásárlóknak, a 2010 szeptemberi indulás óta pedig 1,9 milliárd forintot sikerült az emberek pénztárcájában hagyni ahhoz képest, ha a szolgáltatást boltban vásárolták volna meg.
 
A cég tájékoztatása szerint a budapesti és országos ajánlatok mellett egyre több nagyvárosban is elérhetővé váltak a Bónusz Brigád kedvezményes ajánlatai. Az országos és helyi kínálatokban a döntően élmény-jellegű szépségipari, éttermi, egészségügyi, utazási, valamint sport és szabadidős ajánlatok mellett 2011-ben saját termékkel - ajándékkártyával - is megjelentek. Nemzetközi hálózat tagjaként a piacépítést a jövőben is kiemelten kezelik.
 
A sajtótájékoztatón Kis Gergely, a GKIeNET ügyvezető igazgatója rámutatott: Magyarországon 2011-ben az online kiskereskedelmi forgalom 155-160 milliárd forintra tehető. A bónuszos-kuponos értékesítés szolgáltatás piacát megközelítően 3 milliárd forintosra becsülik 2011-ben. 
 
Kaprinay Zoltán szólt arról, hogy az ajánlatok száma mellett a fizetési lehetőségek is bővülnek, a legnépszerűbb bankkártyás tranzakció mellett eddig a banki átutalás, valamint az utolsó negyedévben bevezetett MasterCard Mobile alkalmazáson keresztüli fizetésre volt lehetőség, mostantól a PayPal-on illetve bankfiókban történő készpénzbefizetéssel is lehet bónuszt venni.
 
A cég tájékoztatása szerint az oldalukon regisztráltak száma meghaladja a félmilliót, a Facebookon közel 305 ezer támogatójuk van.     
A Bónusz Brigád 2011 novemberében csatlakozott a Slevomat Group nemzetközi hálózatához, amely 7 ország helyi közösségi vásárló oldalát foglalja magába. A  csoport regisztrált felhasználóinak száma meghaladja a 2 milliót, a hálózat 39 városban szolgálja ki ügyfeleit.
Kulcsszavak: online vásárló

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09