BKV: elektronikus jegyrendszert vezethetnek be 2014-től

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 25. 17:04

Elektronikus jegyrendszert vezethetnek be a BKV-nál 2014-től, miután a képviselők elfogadták az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

A 29 igen és 2 tartózkodás mellett elfogadott határozat szerint a fejlesztés számos változást hozna az utasoknak: megjelenhet az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége is, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük mellől hosszabbíthatnák meg bérletük érvényességét. 
 
Több lépésben vezetnék be az új rendszert, erről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egy több mint háromszáz oldalas tanulmányt készített. Ebben kitérnek arra, hogy az utasok számára átláthatóbb és igazságosabb jegyrendszert kívánnak bevezetni, amely kedvezőbb a közösségi közlekedést napi szinten és csak alkalmanként használóknak is. 
 
A vitában Hanzély Ákos LMP-s képviselő azt vetette fel, miért várnak éveket a probléma megoldására. Szerinte olyan azonnali változtatásokra lenne szükség, amelyek nyomán az idő alapú jegyet és a családi jegyet minél hamarabb be tudják vezetni.
 
György István ágazati főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta, Budapestnek történelmi esélye van arra, hogy a világ élvonalát képviselje a technikai megoldásokkal, és nem szabad erről az esélyről lemondani.
 
A tervek szerint az új rendszerben megvásárolt jegyek és bérletek nyilvántartása és ellenőrzése elektronikus formában történik majd egy központi számítógépen. Első lépésként a bérleteket kártyákra cserélnék. A BKK olyan rendszert dolgozott ki, amely gyakorlatilag hamisíthatatlan, a kártya közlekedésben való használatát egy központi rendszer ellenőrizné. A bérlet a gyakorlatban hasonlóan működik majd, mint egy bankkártya, csak nem pénzt, hanem közlekedési lehetőséget tárol a kártyához tartozó számlán. Emellett lehetőség lesz a helyszínen is jegyet, vagy bérletet vásárolni. 
 
A második ütemben a jegyrendszert változtatnák meg, amely elsősorban a nem rendszeres utasoknak jelent előnyt. Bevezetnék az időalapú jegyet 2014-től, amely korlátlan átszállást biztosít majd a meghatározott időhatárokon belül. Bevezetik a napi limitet is, amely a 24 órás napi jegy árában maximalizálja az egy nap alatt közlekedésre fordítható összeget, ha valaki túllépi az időalapú jegy időkorlátját. A napi limit elérésétől kezdődően az utazás a nap hátralévő részére ingyenes lesz. 
 
A harmadik ütemben a metróknál teljesen, a HÉV-eknél részben automatizált be- és kiléptető kapuk váltják majd fel 2015-ben az ellenőröket. 
 
A tervek szerint végül bevezetik az érintés nélküli bankkártyás fizetést, ennek segítségével a néhány éven belül várhatóan nagy számban kibocsátott érintésmentes bankkártyák, vagy mobiltelefonok segítségével külön kártya kiváltása és az ehhez tartozó ügyintézés nélkül, utólagos fizetéssel lehet majd utazni. 
 
A projekt keretében minden járművet új jegykezelőkkel kell ellátni, a metróállomásokon kapukat kell felszerelni és több százezer utas számára kell új bérletkártyát legyártatni és eljuttatni. Az elektronikus jegyrendszert a BKK szerint azoknak lesz a legegyszerűbb megszokni, akik eddig is havi bérlettel utaztak, ők akár otthonról egy weboldalon keresztül hosszabbíthatják meg bérletük érvényességét.
Kulcsszavak: közigazgatás BKV

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09