Szomorúnak éreznék magukat internet nélkül a brit gyerekek

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 31. 09:20

Szomorúnak és magányosnak éreznék magukat internetkapcsolat nélkül a 12 éves, vagy annál fiatalabb brit gyerekek - derült ki egy friss felmérésből.

    A Digital Futures elnevezésű felmérés összesen ezer brit fiatal bevonásával készült. A cél annak kiderítése volt, hogy milyen hatással van az internet a nyolc és tizenhat éves kor közötti résztvevők életére. Az eredmények szerint a világhálótól való érzelmi függőség a tinédzserek körében a legerősebb.
    A 12 éves, vagy annál fiatalabb gyerekek 49 százaléka szomorúnak, és a korcsoportba tartozók közül minden ötödik kifejezetten magányosnak érezné magát internetkapcsolat nélkül. A 12 és 16 éves kor közötti résztvevőknél ugyanezek az arányok 60 százalék, illetve 48 százalék voltak. A brit Intersperience nevű kutatócég által készített felmérés szerint már a kétévesek is "rájárnak" a családi táblagépre, illetve a kamaszok a mobilkészülékek elsőszámú felhasználói.
    "A tényt, hogy a gyerekek érzelmileg ilyen erősen kötődnek az internethez, gyakran negatívan értékeljük, ám valójában ez teljesen természetes magatartás egy olyan nemzedék részéről, amely a társadalmi életének jelentős részét online éli" - idézte Paul Hudsont, a cég igazgatóját a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). "Megvonni tőlük az internetet, olyan lenne, mintha az idősebb korosztálytól elvennénk a telefont, amely őket is ugyanúgy szomorúvá és magányossá tenné".
    A 12 éves kor alatti résztvevők a "tapasztalt internet-felhasználók" közé kerültek: 74 százalékuk játszik online játékokkal, 65 százalékuk használja az internetet a házi feladat elkészítéséhez, és több mint egyharmaduk csatlakozik fel a világhálóra, ha vásárolni vagy eladni akar valamit.
    A cég összevetette az adatokat a felnőttek digitális függőségét vizsgáló korábbi kutatásával, és azt az eredményt kapta, hogy a nyolc és 11 éves kor közötti fiatalok több napi teendőt végeznek online, mint a felnőttek. Hudson szerint a szülőknek nincs okuk aggódni a gyerekek internet iránti érzelmi függősége miatt, ugyanis az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok még mindig a személyes, és nem a virtuális beszélgetést részesítik előnyben.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09