Digitális tananyagból képezhetik a sportszakembereket ősztől

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 1. 08:40

Elkészült az első digitális tananyag sportszakemberek képzéséhez Magyarországon: az elméleti oktatás legkorszerűbb módját jelentő dokumentumokat várhatóan ősztől érhetik el az érintett felsőoktatási hallgatók.

    A Pécsi Tudományegyetem (PTE) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a PTE Testnevelés- és Sporttudományi Intézet vezetésével, az Eszterházy Károly Főiskola, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem testnevelési, sporttudományi karainak, tanszékeinek, intézeteinek, és a Dialóg Campus Kiadó közreműködésével kidolgozott tananyagnak a technikai, tartalmi értékelése van hátra, így szeptembertől már a testnevelő-edző, a sportszervezés, a rekreációszervezés és az egészségfejlesztés alapszakos hallgatóinak elméleti oktatását segítheti.
    Rétsági Erzsébet és Ács Pongrác, a projekt menedzserei az MTI-nek elmondták: a pályázati támogatásnak köszönhetően 38 millió forintból, 22 szakember által összeállított 25 részes tananyag előnye, hogy ingyenesen elérhető lesz az interneten, és nemcsak új, hanem folyamatosan frissülő információkkal is ellátja a hallgatókat.
    Hozzátették, hogy a nemzetközi trendek figyelembe vételével készült sportági, sportelméleti, sportjogi, sportmenedzseri ismeretekkel, s egyebek mellett kutatásmódszertannal is foglalkozó tananyag az alapszakos főiskolai és egyetemi hallgatók oktatása mellett a felsőfokú szakképzésben, valamint az edzőképzésben is használható, így mintegy 3500 diák tanulhat belőle. A digitális tananyagtól a hallgatók könnyebb és eredményesebb felkészülése mellett azt is várják, hogy egységessé válik a hazai sportszakemberek elméleti képzése.

Kulcsszavak: oktatás

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09