A webes megoldások felé tolódik el a HR szoftverek piaca

forrás Prim Online, 2012. március 9. 13:10

Sikeres évet zárt tavaly a VT-SOFT Kft. Az integrált HR szoftverek piacának meghatározó szereplője 2011-ben is bővíteni tudta ügyfélkörét. A cég az ügyfelek elvárásaira válaszolva a magas minőségű, komplex, elsősorban innovatív webes megoldások fejlesztése irányába mozdult el.

Juliusz Żukowski, a VT-SOFT Kft. ügyvezető igazgatója ma ismertette a cég 2011-es eredményeit. A vállalat nagyobb projektjeinek értéke átlagosan 30%-ot emelkedett, a saját szoftveres megoldásokból származó bevétel meghaladta az 1 milliárd forintot, az értékesített szolgáltatások fenntartásával, működtetésével kapcsolatos bevétel aránya a teljes bevételen belül 10%-kal növekedett. Az EBIDTA értéke az egy évvel korábbi, kiemelkedő szintet tartotta.

„A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Nagy ügyfeleinket megtartottuk, jelentős értékű tendereket nyertünk. Szélesítettük megrendelőink körét, januárban közülük 20 céggel írtunk alá szerződést a VT-Constellation bevezetésre. Mintegy ezer partnerünk a gazdaság összes szegmensét lefedi. Összegezve, az elmúlt év eredménye pozitív: mind az ügyfelek száma, mind az egy ügyfélre jutó költés értéke nőtt, és ez a jövőre nézve stabil helyzetet és növekedést vetít előre”– mondta el Juliusz Żukowski a sajtóbeszélgetésen.

A VT-SOFT a termékekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységet prioritásként kezeli. Annak ellenére, hogy az elmúlt évek kiemelt befektetési projektje lezárult, a K+F tevékenység továbbra is hangsúlyos terület, így a jövőben erre mintegy 110 millió forintot fordít a cég. Ennek részeként folyamatosan frissítik és továbbfejlesztik a korábban értékesített szoftvereket – mint az OPUS –, és a legújabb verziókat elérhetővé teszik a meglévő ügyfeleknek.

A stabil működéshez hozzájárul a VT-SOFT anyavállalata által nyújtott biztonságos háttér is. A 24 országban jelen lévő UNIT4 Csoport tavaly is növelte eredményét, nettó profitja 11,1%-kal emelkedett, kutatás-fejlesztésbe pedig 50 millió eurót fektetett. A cégcsoport éves jelentése emellett a Software as a Service (SaaS) ágazat további erősödéséről is beszámol. A szolgáltatás iránt keresletnövekedés a magyar piacon is megfigyelhető, a VT-SOFT ügyfelei közül főleg a kisebb vállalatok részéről érkezett az átlagnál nagyobb érdeklődés az SaaS megoldás iránt.

Egyre nagyobb szerepet kapnak a webes megoldások


A VT-SOFT terveivel kapcsolatban az ügyvezető elsősorban a fenntarthatóságra, a hosszú távú eredményekre helyezte a hangsúlyt. Hozzátette: „A VT-Constellation iránt érdeklődő ügyfeleink között a nagyvállalatok dominálnak, míg a kisebb cégek esetében felmerülő igényekre az OPUS standard és személyre szabott változatával kínálunk megoldást. A speciális igények, egyedi fejlesztések rugalmasságot és könnyű testreszabhatóságot kívánnak meg az informatikai rendszerektől. Ennek a megvalósításához magas minőségre és további fejlesztésekre van szükség, így a vállalat ezután sem szeretne belépni a piacon tapasztalható árversenybe.”

A termékfejlesztések esetében a szoftverek mellett a továbbfejlesztett, felhasználóbarát megoldások, a különböző webes alkalmazások kerülnek előtérbe, és várhatóan nagyobb szerephez jut majd a szállított szoftverhez kapcsolódó tanácsadás is.

Web alapú megközelítés felsőfokon

A UNIT4 TETA tavasszal újdonsággal jelentkezik a piacon: online hozzáférési lehetőséggel bővíti ki jól ismert Constellation szolgáltatását. A web alapú csomag a Constellation megoldásaival együtt, integráltan lesz elérhető az ügyfelek számára. A terméket elsősorban közép- és nagyvállalatok számára dolgozták ki, hogy megkönnyítsék az alkalmazottak, ügyfelek, partnerek és a menedzsment közötti a kommunikációt és az együttműködést, valamint a szervezeten belül az információk áramlását.

Az elkövetkezendő hónapokban a VT-SOFT a VT-Constellation további fejlesztései során szeretné az új webes technológiát integrálni a termékbe, mivel a jövő évi cél a teljesen web-alapú megoldás bevezetése a magyar piacra.

WebHire


Az eseményen a VT-SOFT újításait is bemutatták, így a cég egyik legfrissebb fejlesztését, a WebHire toborzó szoftvert. A piacon szinte egyedülálló toborzási modul a belső és külső toborzás folyamatában segíti a HR szakembereket, egyszerűsítve napi feladataikat. Az innovatív megoldás adatbázisba rendezi az új és meglévő dolgozók adatait, valamint segíti a megfelelő jelölt gyors kiválasztását.
 

Kulcsszavak: VT-Soft HR

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05