Az Anonymous csoport belezavart a pápa mexikói látogatásába

MTI Sajtóadatbank, 2012. március 24. 10:03

Az Anonymous nemzetközi hackercsoport akcióba lépett a pápa mexikói látogatása kapcsán: tönkre tett több olyan mexikói internetes oldalt, amelyet az egyházfő útja miatt hoztak létre a tájékoztatás céljából.

    A mexikói püspöki kar szóvivője mgerősítette pénteken, hogy az ő weboldaluk is elérhetetlenné vált. A hackerek ezzel párhuzamosan videóüzenetet tettek föl társadalmi honlapokra, azt magyarázva, hogy XVI. Benedek útja pártpolitikai célokat szolgál. Szerintük a Nemzeti Akciópárt támogatottságának növelése a szándék a júliusra kitűzött elnökválasztás előtt. A pápa érkezése pontosan egybeesik a választási kampány kezdetével - emelte ki a csoport nevében beszélő ismeretlen.
    A konzervatív Akciópárt jelöltje a legtöbb felmérés szerint tíz százalékkal le van maradva a baloldali Intézményes Forradalmi Párt jelöltje mögött.
    Az Anonymous szerint az egyházfő látogatására szánt pénzt sokkal jobban is elkölthetnék, hiszen Mexikóban ötvenmillió ember nyomorog. Ebből a pápa azonban semmit sem fog látni, mert úgy szervezik meg az útját, hogy ne találkozhasson a valósággal - mondták.
    A hackerek az üzenetben "nagy fekete póknak" nevezték a katolikus egyházat, amely szerintük számtalan bűnt követett el a történelem során, és kitértek arra, hogy a szervezett bűnözők tűzszünetet hirdettek a pápa tiszteletére.
    XVI. Benedek közép-európai idő szerint szombaton 00.30-kor érkezik meg Guanajuato repülőterére.

Kulcsszavak: vallás security hacker

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09