Skócia az interneten már független

MTI Sajtóadatbank, 2012. március 26. 09:16

Skócia elnyerte függetlenségét - igaz, egyelőre csak az interneten.  A skót kormányfő, Alex Salmond az év elején jelentette be hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben népszavazást tart függetlenné válásáról.

    A referendum kitűzött időpontja jelképes jelentőségű, 2014-ben lesz ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó többszörös túlerőben lévő haderejére.
    Bannockburn után Anglia gyakorlatilag végleg lemondott Skócia katonai erővel történő meghódításáról, és a két királyság hivatalosan csak 1707-ben, a londoni és az edinburghi parlament által kölcsönösen szentesített uniótörvények alapján egyesült.
    A skót kormány által meghirdetett népszavazáson ennek a három évszázados uniónak a sorsáról kell majd dönteni.
    Egy jelképes lépés azonban máris történt a skót önállósodás felé. A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit tömeglap értesülése szerint ugyanis a brit kormány lehetővé kívánja tenni, hogy a Skóciában bejegyzett internetes honlapok címe a .scot fölrajzi helymegjelöléssel végződhessen a Nagy-Britanniában általánosan honos, az Egyesült Királyság (United Kingdom) angol nevére utaló .uk helyett.
    Skóciai kampányszervetek évek óta szorgalmazták, hogy a tartománynak saját világhálós domain neve lehessen, és a Mail egyik bennfentes forrása szerint a londoni kormányilletékesek erre most rábólintottak.
    A lap úgy tudja, hogy ez a döntés nem aratott osztatlan sikert a kormányzó brit Konzervatív Párton belül sem, sokan úgy vélik ugyanis, hogy David Cameron miniszterelnök ezzel a skót elszakadást pártoló erőket segíti.
    Kormányzati források szerint azonban Skócia nem részesül kivételezett bánásmódban, mivel tervek vannak arra is, hogy Nagy-Britannia harmadik "alkotóeleme", Wales is saját domain végződéseket használhasson. Ennek formája lehetne .wales, vagy akár .cymru, ami a walesi nyelvben a tartomány nevét jelenti.
    Boris Johnson, London polgármestere szeretné elérni, hogy a brit fővárosnak is külön, .london internetes címvégződése lehessen, és a Mail on Sunday forrásai szerint a brit kormány ezt sem ellenzi.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05