Smartmobil ’12 - Az okostelefon, mint tömegtermék

forrás Prim Online, 2012. március 31. 08:47

Rekordszámú, több mint 800 résztvevő látogatott el az idei Smartmobil ’12 konferenciára. A T-Mobile főtámogatásával rendezett idei Smartmobil ’12 a mobil szakma legjelentősebb nemzetközi képviselőit hozta el Magyarországra, a budapesti RaM Colosseumba, hogy a legaktuálisabb mobilos híreket vitassák meg egymással.

A Smartmobil ’12 konferencia sikere igazolja, hogy az okostelefon 2012-ben Magyarországon is tömegtermékké vált, a mobilinternet pedig olyan szolgáltatássá, amiről egyre kevésbé vagyunk hajlandóak lemondani. Ma már az okostelefonnal rendelkező felhasználók 90%-a mindig magánál hordja és aktívan használja is készülékét: ezzel telefonál, fizet, dolgozik és kapcsolódik ki egyben, rengeteg üzleti lehetőséget nyitva ezzel az eltérő piaci szereplőknek. A Smartmobil ’12 konferencia előadói többek között ezekbe a trendekbe, piaci, fejlesztési, valamint szolgáltatási lehetőségekbe engedtek betekintést a konferenciára látogatók számára.

Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese, „Az okostelefon, mint tömegtermék” című előadásában kiemelte:  „A T-Mobile hálózatában az elmúlt két évben megháromszorozódott az okostelefonok aránya, a tavalyi évben pedig minden második szerződéses konstrukcióban értékesített telefon már okos készülék volt.  2012-ben Magyarországon is tömegtermékké válik az okostelefon. Az okos készülékek terjedése magával hozza a mobilinternet egyre szélesebb körű elterjedését, idén ötödével nőhet a mobilinternetezők száma Magyarországon”.

 



A rendezvényen közel 100 szakmai előadó mellett előadott Tuomo Puha, a Nokia Technology Marketing & Depo vezetője, Marc Toumelin, a Microsoft mobil eszközökért felelős régiós vezetője, Robbie Douek a Google mobil fejlesztésekért felelős régiós vezetője, valamint Matthew Miller (Mills, Chief Wonka), a felhasználói élmény tervezésre szakosodott UsTwo vezetője és Oszkó Péter a Portfolion vezérigazgatója.

A Ringier támogatásával a Smartmobil ’12 konferencián idén is átadták a Mobile Influencer Díjat, amit Pintér Róbert, az Ipsos Interactive Services online ügyfélkapcsolati igazgatója vehetett át Kardos Gábortól, a Ringier Kiadó digitális üzletág igazgatójától.
A Sanoma támogatásával a rendezvény keretében átadott Év Alkalmazása Díjat a Genio Studio Kft. által fejlesztett, Sortpad alkalmazás nyerte. A díjat Ördög Nóra és Szépvölgyi Tamás, a Sanoma Media Budapest Zrt. portfoló igazgatója adta át.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09