Azonnal bevezethető internetes banki rendszer

2000. június 18. 21:52
Internetes banki rendszer azonnali bevezetését lehetővé tevő megoldáscsomagot dolgozott ki és ajánl a bankok számára a Compaq, a Hypermedia Systems és a Microsoft most megalakított stratégiai szövetsége. A megoldás alapja az Inter-Európa Banknál két éve zavartalanul működő HyperBank, amelyhez Compaq hardver- és Microsoft szoftverkörnyezetet biztosítanak a felek.
A stratégiai szövetség célja, hogy valamennyi bank számára hozzáférhetővé tegye az internetes bank azonnali indítását lehetővé tevő, maximálisan biztonságos és bizonyított minőségű HyperBank Starter Pack-et. A termék nagy lökést adhat a hazai internetes bankolás fejlődésének; a multinacionális cégek nyújtotta megbízhatóságot a hazai banki informatikai szakértelemmel és referenciával párosítja.

A HyperBank Starter Pack tartalmazza az internetes banki rendszer bevezetéséhez szükséges minden eszközt és szolgáltatást, és a bankok ügyfelei által leggyakrabban igényelt funkciókat, így megvásárlásával a bank nagyon rövid időn belül megindíthatja a szolgáltatást.

Az ügyfelek az interneten át, a bank arculatának megfelelően kialakított webböngészős felületen keresztül vehetik igénybe a szolgáltatást, a HyperBank Starter Pack az otthonról, privát pénzügyeket intézők számára szükséges funkcionalitással rendelkezik. Ezen induló csomagra építve a banknak lehetősége van további funkciók illetve kliensváltozatok bevezetésére, így például offline kliens kialakítására, vagy további szolgáltatások nyújtására. Az (otthoni és kisvállalati felhasználók számára készült) SOHO illetve a Business verzió például többes aláíráskezelést, export-import funkciókat, archiválást, és csoportos beszedési megbízásokat tartalmazhat, illetve a későbbiekben továbbiakkal egészíthetők ki.

A HyperBank Starter Pack maximális biztonságot nyújt, amelyet 128 bites SSL titkosítás garantál, illetve PKI Certificate is alkalmazható, és lehetőség van a felhasználók chipkártyás azonosítására, amely megnövelt biztonsági lehetőséget jelent. A program nyitottsága egyszerű illeszkedést tesz lehetővé a különböző banki belső rendszerekkel.

A HyperBank Starter Pack termékhez a Microsoft szállítja az alaptechnológiát és az alapszoftver-komponenseket, valamint magas szintű eszkalációs lehetőséget biztosít bármely nem várt probléma megoldásához. A Compaq feladata a kiemelt banki ügyfélkör számára történő értékesítés és a megfelelő hardver biztosítása. A HMS végzi a fejlesztési, illesztési, implementálási feladatokat.

A magyar bankok közül pillanatnyilag három ajánl az interneten keresztül használható elektronikus banki szolgáltatásokat. Az első, a Hypermedia Systems termékét, a HyperBank-ot használó Inter-Európa Bank volt 1998-ban, majd őket a OTP és a Raiffeisen követte az elmúlt évben. Szakértők az internetes bankolás gyors előretörését jósolják a következő másfél évben, ami hamarosan az ügyfelek megtartásának az alapkövetelménye lesz.

A HyperBank Starter Pack bevezetésének lehetősége valamennyi hazai és - többnyelvű felhasználói felülete révén akár - külföldi bank előtt nyitva áll, a felek a következő hetek során egyedi prezentációkon ismertetik meg a lehetőségeket a bankokkal. Az érdeklődőknek azonban nem kell megvárniuk a személyes megkeresést, hiszen a demo.hyperbank.hu oldalon bármikor kipróbálhatják az internetes bankfiókot, és otthon, az irodában, vagy éppen útközben kéziszámítógépről intézhetik bankügyeiket.

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Hol van a használt mobilok legjobb helye?

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 18. 21:15

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09