Windows Phone Code Camp: fiatal fejlesztők versenye

forrás Prim Online, 2012. április 19. 10:43

Budapesten, az ELTE-n rendezte meg fejlesztői versenyét egyetemi hallgatók számára a Microsoft és a Nokia. A Windows Phone Code Camp és Verseny elnevezésű rendezvény célja az volt, hogy a diákok egy nap alatt fejlesszenek alkalmazást Windows Phone 7.5 operációs rendszerrel rendelkező Nokia készülékekre. Az elkészült alkalmazásokat fejlesztő csapatok között Nokia Lumia 800 okostelefonokat sorsoltak ki.

A fővárosi megmérettetés egy négy állomásból álló rendezvénysorozat utolsó állomása volt, ezt megelőzően a fiatal fejlesztők Miskolcon, Szegeden és Debrecenben tehették próbára tudásukat. A vidéki helyszíneken a résztvevők saját ötletükön dolgozhattak, míg a versenyen a hallgatók előre magadott témák közül kellett választaniuk.

 
Azok a maximum két főből álló csapatok, akik teljesítették a feladatot egy Arc Mouse vezeték nélküli egeret kaptak. A versenyzők frissen elkészült alkalmazásaikat Nokia Lumia 800 készülékeken tesztelhették, a Microsoft szakemberei pedig tanácsokkal segítették a fiatal fejlesztők munkáját.
 
A vidéki helyszíneken a rendezvényre összesen 45, míg a budapesti fordulóra több mint száz hallgató regisztrált. „Nagyon örülünk, hogy országszerte ennyi fiatal tehetség jelentkezett a versenyre, hiszen a Nokia célja, hogy a hasonló rendezvényekkel továbbra is ösztönözze, és támogassa a jövő fejlesztőmérnökeit” – fogalmazott Marcus Stoerkel a Nokia ügyvezető igazgatója. A rendezvénysorozat eredményeként 86 mobilalkalmazás készült el, melyek közül a legjobbakat a Nokia és a Microsoft a Windows Phone Piactéren is publikálni fogja.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05