Az MPVI Mobil nagyobb versenyt vár a mobilpiacon

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 20. 13:47

Nagyobb versenyt vár a mobilpiacon a negyedik mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt.; az 500 millió forint alaptőkével rendelkező társaságot bejegyezte a cégbíróság és megkapta a frekvenciahasználati jogot - mondták el a cég vezetői pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

    Kalmár István, az MPVI Mobil Zrt. igazgatóságának elnöke közölte: céljuk az, hogy a negyedik mobilszolgáltató versenyképes piaci szereplőként, hatékonyan és eredményesen működjön.
    Arra a felvetésre, hogy a három jelenlegi mobilszolgáltató bíróságon támadta meg az MPVI Mobil frekvenciaengedélyét és a végrehajtás felfüggesztését kérte, Schmidt Pál, az igazgatóság tagja azt mondta: "ne szaladjunk előre az időben, várjuk meg, hogyan dönt bíróság".
    Kalmár István szerint az utóbbi tíz év legnagyobb változását hozhatja az új cég a piacon. Úgy vélte, az új cég működésének nyertese az a sok millió mobilt használó ügyfél lesz, akik az erősödő verseny miatt magasabb szolgáltatási színvonalat és kedvezőbb felhasználási feltételeket kapnak.
    Schmidt Pál, elmondta: az év végén Budapest belterületén kell szolgáltatnia cégnek. A fejlesztésekhez külső forrásokat is igénybe vesznek, de ennek részleteit nem ismertette.
    A társaság mindenféle szolgáltatást nyújt majd, így a hang mellett adatszolgáltatást is. A beszállítók kiválasztása folyamatban van. Ennek részleteiről szintén nem árultak el semmit, arra hivatkozva, hogy a potenciális beszállítók és a versenytársak ne kapjanak információkat a cég terveiről, működéséről, pénzügyi helyzetéről.
    Schmidt Pál kifejtette: a piac telített, de úgy gondolják, vannak olyan ügyfelek, akiknek innovatívabb szolgáltatásokra van igényük. A negyedik szolgáltatónak erős versenytársak mellett kell fejlődni, ami csak innovatív szolgáltatásokkal, a legújabb technológiákkal lehetséges.
    Elmondta azt is, hogy a fejlesztésekben messzemenően építenek a magyar mérnöki és üzleti tudásra. A szervezet felépítéséhez jelentős számban keresnek tehetséges szakembereket a vállalati működés minden területére, ugyanakkor a terv egy egyszerű, átlátható és a versenytársakhoz képest kisebb, rugalmasabb cég létrehozása.
    Kérdésekre válaszolva elhangzott: közvetett állami tulajdonú cégéként olyan tevékenységet folytatnak, amelyikre nézve nem kötelező a közbeszerzés. A cég minden előírást betart majd - tette hozzá Schmidt Pál.
    A közvetetten állami tulajdonban lévő MPVI Mobil Zrt. tulajdonosa az állami tulajdonban lévő a Magyar Posta Zrt. (10 százalék), a Magyar Villamos Művek Zrt. (45 százalék) és az MFB Invest Zrt. (45 százalék).
    Az MPVI Mobilnak egyelőre nincs vezérigazgatója, a céget az igazgatóság irányítja, amelynek tagjai: Kalmár István, aki egyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal informatikai elnökhelyettese és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke; Lehoczki Gábor; Majoros Sándor, az MFB Invest Zrt. ügyvezető igazgatója; Schmidt Pál és Tokai Magdolna, a Magyar Villamos Művek Zrt. üzletfejlesztési osztályának vezetője.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05