Magyar Telekom: kérdéses a távközlési adó EU-konformitása

MTI Sajtóadatbank, 2012. május 10. 12:02

Most úgy tűnik, a júliusban bevezetendő távközlési adó nem fogyasztási típusú adó, hanem vállalati adó lesz, s ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, illetve megvalósítható-e az egész iparág számára - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön.

Hozzátette, az adó káros lesz az ország versenyképességére, s felmerül annak a kockázata is, hogy a kormány jövőre be tudja-e szedni a remélt 52 milliárd forintos távközlési adót. Különösen azért, mert mai formájában inkább a kevésbé tehetőseket érinti.

 
Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, túl korai még bármit is mondani a távközlési adóról, mivel nem lehet látni, hogyan hat az üzleti eredményre. Pozitív hatást azonban nem vár tőle.
 
Kifejtette, az adó fizikai megvalósítása nagyon sok kérdést vet fel az egész iparág számára.
 
Az új adó a társaság számításai szerint összehasonlítható lesz az eddigi különadóval: a vállalat tavaly 24 milliárd forint különadót fizetett.
 
Kérdésekre válaszolva hozzátette, az új adó teher lesz az ügyfelek és a szolgáltatók számra is, s nem segíti elő a gazdasági növekedést.
 
A társaság első negyedéves konszolidált eredményeiről elmondta, csoportszinten elégedettek az eredményekkel, s látnak pozitív jeleket Magyarországon is.
 
Hozzátette, továbbra is kihívásokkal teli a jövő, de az egyik biztató jel az, hogy az energia üzletág jól megy. Az első negyedévben az innen származó bevétel 6 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban ez 0,7 milliárd forintot tett ki, tavaly egész évben pedig 4,5 milliárd forintot.
 
Az első negyedévben elért 3 százalékos bevételnövekedés mögött nagyon sok minden áll - fejtette ki. Nőtt a lakossági ügyfélszám, s a lemorzsolódási arány is csökkent, alapvetően azért, mert az energia üzletágnak nagy az ügyfélmegtartó ereje. Míg egy évvel ezelőtt a vezetékes területen 9 százalék volt a lemorzsolódás, addig most csak 4 százalék.
 
Az elnök-vezérigazgató közölte, az ügyfelek megtartásában és a jobb eredmények elérésében a Hoppá csomag is nagyon sokat segített. Előrelépés az is, hogy az ügyfelek fele már két vagy három előfizetéssel rendelkezik a társaságnál.
 
Christopher Mattheisen elmondta azt is, hogy a mobilpiacon 1,5 százalékponttal, 45 százalékra nőtt a részesedésük egy teljesen telített piacon.
 
A kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredményről (EBITDA) elmondta, az első negyedévben ez 5,5 százalékkal csökkent a bázishoz képest, mert az elmúlt év első negyedévében 1,5 milliárd forint bevétel származott ingatlan eladásból. Ha ezt kivonjuk, akkor csak 3,3 százalék lenne az EBITDA csökkenés - tette hozzá.
 
A bevételek a vállalati szegmensben stabilak voltak az első negyedévben, a vezetékes távközlési forgalom ugyan 15 százalékkal csökkent, de a cégek egyre többet költenek informatikára, rendszerintegrációra. E területen a mobil bevételek esetében csekély mértékben estek, főleg a végződtetési díjak visszaesése miatt. 
 
Az elnök-vezérigazgató a sárgacsekkes befizetésről elmondta, az ügyfelek minél nagyobb részét szeretnék átterelni a papírmentes fizetésre.
Kulcsszavak: Magyar Telekom adó

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05