Buda Ferenc szerint az informatika forradalma megbolygatta a könyvkiadás rendjét

MTI Sajtóadatbank, 2012. június 9. 07:56

Az informatika forradalma megbolygatta a könyvkiadás eddigi rendjét, de új lehetőségeket is feltárt az olvasók előtt - hangoztatta Buda Ferenc Kossuth-díjas költő Balatonfüreden, a Vaszary Villában a 83. Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozatának hivatalos megnyitóján.

A rengeteg, interneten elérhető információ csapdákat is rejt magában. A gyorsfogyasztás velejárója az igénytelenség és a felületesség - figyelmeztetett.

Buda Ferenc szerint számos gonddal lehetne előhozakodni, például, hogy azok költhetnek legkevesebbet könyvre, akik legjobban igényelnék az olvasást, vagy hogy a könyvkiadás ma nyers üzleti érdekeknek van kiszolgáltatva. Kesergés helyett azonban az ünnepnapon köszönetet mondok azoknak a szülőknek, a pedagógusoknak, akik könyvet adnak a gyerekek kezébe - hangsúlyozta.
 
Halász János, az Emberi Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy "a betűk sokaságából áll össze a nemzet szellemi arcképcsarnoka". Könyvek nélkül vegetatív lenne létezésünk, nehezen tájékozódnánk nélkülük a világban. Az irodalommal alapvetően nem a külvilágnak akarunk tetszeni, a könyvek sorain magunkat látjuk, ismerjük meg - tette hozzá.
 
Szólt arról, hogy a nyelv alakulását a nívós kortárs irodalom olvasásával követhetjük nyomon. A hely szelleme meghatározza az olvasásélményt: Balatonfürednek például kulturális klímája van, nem csak mediterrán levegője - hangoztatta.
 
Hári Lenke (Fidesz-KDNP), a Balaton-parti város alpolgármestere arról beszélt, hogy Balatonfüred más jelzők mellett a könyv városa is; ezt igazolja többek között az, hogy ingyenes a beiratkozás a könyvtárba, vagy hogy negyedik évfolyamába lépő irodalmi folyóirata van. 
 
Az ünnepélyes megnyitó után Pomogáts Béla irodalomtörténész vezetésével irodalmi beszélgetést rendeztek Buda Ferenc és Serfőző Simon József Attila-díjas író részvételével.
 
Balatonfüreden már kedd óta tartanak a könyvheti rendezvények. Idén a programsorozathoz csatlakoztak a kistérség települései is: Zánkán csütörtökön a Középkori várak a Bakonyban és a Balaton-felvidéken és a Középkori templomok a Balaton körül című műveket mutatták be, Balatonakalin vasárnap És nálatok...? - a határokon túli kortárs irodalmi tendenciákról, jellegzetességekről - vajdasági szerzők mutatkoznak be a polgármesteri hivatalban. Ugyanitt A Sikoly az egyik legjelentősebb vajdasági irodalmi-művészeti folyóiratról is szó lesz, amelynek főszerkesztője Sándor Zoltán és szerkesztője Csík Mónika átfogó képet ad a vajdasági magyar irodalomról a fiatal generáció tekintetében.
Kulcsszavak: e-könyv könyv

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05