Etikus-e a Telenor etikai díja?

forrás Prim Online, 2012. június 24. 10:10

Az etikus üzleti magatartás előmozdítását és népszerűsítését tűzte zászlajára a Telenor a június 21-én szétküldött sajtóközleményében. A Transparency International támogatásával alapított Telenor Etikus Vállalat Díja azonban nevében és küldetésében is nagyon hasonlónak, szinte egyformának tűnik a már 2000 óta működő Üzleti Etikai Díjjal.

A különböző kategóriákban évente egyszer odaítélt, eddig 12 alkalommal átadott Üzleti Etikai Díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke, világhírű filozófus és Demcsák Mária, a Piac & Profit főszerkesztője alapította. Az eltelt tizenkét év alatt összesen 46 magyarországi székhelyű cég nyerte el ezt az elismerést, közöttük a Telenor, korábbi nevén Pannon GSM is átvehette az Üzleti Etikai Díjat, mégpedig 2006-ban.

László Ervin professzor a díj megalapításakor „az üzleti etika” kifejezést a tisztességes és felelős üzleti magatartást jelölő más kifejezésektől megkülönböztetett, rendkívül erős tartalommal töltötte meg, az üzleti etika szempontrendszerét és követelményeit a szakterület világszerte elismert professzoraival közösen dolgozta ki. Az ennek való megfelelést szakértőkből és a díjat kapott cégek vezetőiből álló zsűri 12 éven át következetesen számon kérte a pályázó kis-, közepes, nagy- és multinacionális vállalattól. Az etikus üzleti magatartást elismerő díj mára nagy ismertségnek és rangnak örvend az üzleti szektor képviselői körében. Évről évre egyre többen nyújtják be pályázatukat az Üzleti Etikai Díjra, s a nyertesek büszkék a kapott elismerésre.

A Telenornak tisztában kell lennie azzal, hogy már létezik üzleti etikai díj, mégis létrehozta a Telenor Etikus Vállalat Díjat. Igaz, az elnevezése nem pontosan, nem szó szerint ugyanaz, mint a másik díjé, de lényegében mégis egyezik vele: az etika fogalmat társítja a vállalat, vagyis az üzleti élet szereplőjével. Nincs különbség.

Természetesen a magyar szavakat mindenki bátran használhatja, ezt nem lehet levédeni. Nincs tiltva, jogszabály sem szólhat róla, hogy ne vezethetne be bárki bármikor ugyanolyan tartalmú, című, üzenetű projektet, ha már valaki meg is valósította azt.

De az etikus üzleti magatartás éppen itt kérhető számon.

Kulcsszavak: díj Telenor-hu Telenor

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05