Hang alapú ügyfélazonosítás elsőként a Magyar Telekomnál

forrás Prim Online, 2012. július 4. 12:52

Magyarországon elsőként a Magyar Telekom vezeti be a hangazonosítást, mely nemcsak kényelmes, de minden eddigi megoldásnál biztonságosabb ügyfélazonosítást tesz lehetővé.

2012 júliusától a Magyar Telekom előfizetői már hangjukkal is azonosíthatják magukat a telefonos ügyfélszolgálatokon. Ez az innovatív azonosítási módszer a negyven jellemzővel bíró ujjlenyomatnál is hatékonyabb, hiszen a hang közel száz ismérve alapján képes egyértelműen azonosítani a hívó felet. A technológia civil életben való alkalmazása még újdonságnak számít, ám a pozitív tapasztalatoknak köszönhetően a Nuance vállalat fejlesztése gyorsan terjed. Jelenleg összesen 20 millió ügyfél használja nagy megelégedéssel a rendszert.

A hazai piacon elsőként a Magyar Telekom vezeti be a hang alapú azonosítást. „Az új rendszernek köszönhetően, a jövőben már nem szükséges az előfizetői jelszó a telefonos ügyintézéshez, hiszen az MT ügyfél azonosító vagy a telefonszám megadását követően a hívó felet azonosítani tudjuk a hangja alapján, így ügyfeleink további adatok egyeztetése nélkül intézhetik ügyeiket. Bízunk benne, hogy a biztonságos és kényelmes funkció, előfizetőink elégedettségének növelése mellett, tovább gyorsítja az ügyfélkiszolgálást”– hangsúlyozta Keszég Attila, a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese.

A hangazonosítás beállítása az automata segítségével - az előfizetői jelszó megadását követően -  egyszerűen elvégezhető a 1430-as és a 1412-es  telefonszámon, ahol a hangminta rögzítéséhez a következő mondatot szükséges elismételni: „A hangom az azonosítóm, ilyen egyszerű és kényelmes”. Egy T-Mobile hívószámhoz vagy MT ügyfél azonosítóhoz maximum 5 darab hangminta tárolható, de természetesen továbbra is lehetőség lesz a hagyományos, jelszó alapú azonosítással ügyeket intézni.

A különleges és kényelmes biztonsági funkció egyszeri díja bruttó 99 Ft hangmintánként. Az első 20 ezer hangmintát rögzítő ügyfélnek, valamint Platina kedvezményjogosultsági szinttel rendelkező előfizetőknek a hangrögzítést díjmentesen biztosítja a Magyar Telekom.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05