Elkezdődött az EFOTT Velencén

Töltsd le a programot mobilodra is!

Czipperer Dia, 2012. július 4. 14:34

 

Tegnap délután megnyitotta kapuit a fesztiválozók előtt Velence. Több százan álltak sorba azért, hogy az elsők között bejuthassanak. A tegnapi nyitónapon már bemelegíthettek a résztvevők, de az igazi buli ma kezdődik az EFOTT-on, melynek programját mobilodra is letöltheted.

 

A köztársaság bandája, Vodku és Csík Zenekar - így indult a felhozatal a nap folyamán. Közben pedig folyamatosan özönlöttek a sátorozók, amelynek eredményeként néhány óra múlva már az addig nemlétező sátorhelyek is megteltek. A kemping mérete egyre növekedett, estére már érezni lehetett az igazi fesztiválhangulatot.

 

A Csík Zenekar esti szuperkoncertjére nagy tömeg gyűlt össze a Kalinka Színpad elé. Nem csak a fiúk kreáltak egy felejthetetlen bulit: a zenekar vendégeként ott volt Dresch Mihály, Mező Misi és Presser Gábor is, akik szintén megmutatták, hogyan kell igazán szórakoztatni a közönséget - zongorán, szaxofonon és mikrofonnal.

 

Bal oldalon Dresch Mihály, jobbra pedig Mező Misi és Presser Gábor erősíti a csapatot

 

Az este további részében DJ-k vették át a stafétabotot. Akik bírta még, tovább folytathatta a bulit, vagy készülhetett a másnapra, hiszen az igazi programáradat mától várja a fesztiválozó közönséget.

 

Az EFOTT hivatalos programja letölthető PC-re és mobilra is, így bármikor megnézheted, éppen hol van egy jó koncert. Ehhez mindössze egy PDF olvasóprogramra van szükséged (a szervezők a Dimag Readert ajánlják, de Adobe Readerrel is működik), és internetkapcsolatra addig, amíg letöltöd a programfüzetet. A digitális katalógust ezután forgathatod számítógépeden, iPhone-on, iPad-en és Android operációs rendszerű készüléken is.

 

További információk: efott.hu

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05