Kis-Kovács Vilmos kalandjai, avagy hogyan hálózzuk be új kisvállalatunkat?

forrás Prim Online, 2012. július 18. 07:50

Kis-Kovács Vilmos új kisvállalkozást indított – épp úgy, mint sok más sorstársa mostanában. Vilmos eddig alkalmazottként dolgozott szakfordítóként, ám most elérkezettnek látta az időt, hogy saját lábára álljon. Elintézte a cégalapításhoz szükséges papírmunkát, bérelt egy kellemes irodát, néhány új munkatárs felvételével pedig kibővítette az elvállalható nyelvek körét… aztán tanácstalanul megállt. „Min fogok dolgozni, hogyan küldöm el az anyagokat, milyen módon fogadom a megrendeléseket?” – kezdett gondolkozni. Szerencsére épp „kéznél volt” az ACE Telecom csapata, akik lépésről lépésre végigvezették a kisirodai hálózat felépítésének folyamatán.

Géptelenség dönteni?
Tíz éve még egyértelmű lett volna, hogy a munkatársak számával megegyező mennyiségű asztali számítógépet kell venni. Azóta viszont az árak mellett a munkavégzési szokások is megváltoztak. Ma egy középkategóriás notebook ára szinte megegyezik egy átlagos konfigurációjú asztali PC árszintjével, és hardveresen is közel áll azokhoz. Épp ezért a trendek már néhány éve afelé mutatnak, hogy a hagyományos munkavégzésre is valamilyen noteszgépet vásárolnak a felhasználók.

Nézhetjük levegőnek a vezetékeket?

Nem, illetve nem teljesen! Azt Vilmos is tudta, hogy ha megvannak a gépek, még mindig csak az út elején jár: ezek ugyanis még nem kommunikálnak sem egymással, sem pedig a világgal. A következő logikus lépés tehát a külső és belső alhálózat létrehozása volt. Azzal kapcsolatban azonban még bizonytalan volt, hogy ezeket a hálózatokat vezetékes, vagy vezeték nélküli technológiák alkalmazásával alakítsa ki. Számos érv szólt a vezeték nélküliség mellett, ám Vilmosnak be kellett látnia, hogy a működési biztonság érekében feltétlenül szükséges, hogy a hálózat alapjait vezetékes megoldásokkal teremtse meg. Annál is inkább, mert tudta, hogy szerverre is szüksége lesz, melyen a fájlokat tárolhatja, a levelezését bonyolíthatja vagy adatbázisait kezelheti. Egy komoly szervert pedig még mindig nem szabad vezeték nélkül csatlakoztatni a céges hálózathoz. Ugyanakkor a lehetőség ekkor is adott, hogy a szervert egy vezeték nélküli eléréssel is rendelkező hálózati csomópontig vezetjük el kábellel, biztosítva hogy a kliensgépek akár WiFi kapcsolattal is csatlakozhassanak.

Az irodán belüli szabadabb mozgás érdekében a hordozható számítógépek kommunikációjához használhatunk WiFi hozzáférési pontokat is. Ezek az eszközök elősegítik, hogy a notebookok a belső hálózathoz és persze az internethez is csatlakozzanak, mégsem jár helyhez kötöttséggel. A WiFi eszközök hatókörén belül szabadon mozoghatunk, kapcsolatvesztés nélkül mehetünk át saját asztalunktól a tárgyalóba, vagy akár az ebédlőbe is.

Egyéb kiegészítők – például nyomtatók, szkennerek, vagy hálózati adattárolók (NAS-ok) között találhatunk vezetékes, illetve vezeték nélküli kapcsolatra képes változatokat is, így könnyen eldönthetjük, az iroda elrendezése, a kényelem és a praktikum szempontjait figyelembe véve milyen eszközökkel tarkítjuk a céges hálózatot.

Miből folyik az internet?
A számítógépek megvásárlása és a hálózati kapcsolatok kiépítése után egy alapszintű kisirodai környezet kialakításához már csak arra van szükség, hogy a belül jól felépített hálózat a nagyvilág felé is utat találjon: kell tehát egy jól működő internet-kapcsolat. A világ itt is nagyot fordult, hiszen korábban talán egyértelmű lett volna – a hűségidőt megkövetelő – ADSL vagy más kábeles szolgáltatás megrendelése, ma viszont már sok évig tartó elköteleződés nélkül választhatunk mikrohullámú kapcsolatot, akár bérelt vonalat is.

Kis-Kovács úr örömmel látta, hogy az ACE Telecom honlapján megkönnyítik a döntését, hiszen rövid videók segítik kiválasztani a fordítóiroda számára ideális internet szolgáltatást. Vilmosnak megtetszett a DataCargo, mivel kiépítéséhez nincs szükség vezetékes telefonvonalra, a kapcsolat pedig szimmetrikus – nincs tehát jelentős különbség a le- és feltöltés sebessége között. Rögtön ajánlatot is kért, a szakemberek pedig röviddel ez után, a díjmentes műszaki felmérést követően, kiépítették a fordítóiroda internet kapcsolatát.

Kis-Kovács úr és munkatársai máris elkezdhették a munkát. Persze Vilmos is tudta, hogy ezzel még csak az alapokat teremtette meg, ezért a gondolatai már az újabb fejlesztések és lehetőségek irányába kalandoztak…
 

Kulcsszavak: hálózat ACE Telecom

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05