Saját hardveres partnereivel verseng a Microsoft? - Egy sor elhibázott lépés korrekciója következhet (2. rész)

MTI Sajtóadatbank, 2012. július 20. 08:27

A Microsoft más hardvergyártó partnerekkel is dolgozott azon, hogy megalkossák az iPaddel versenyezni képes alternatívát, de ezek a kísérletek a tervezési nézetkülönbségek és az árak miatt meghiúsultak. A microsoftos vezetőknek - köztük Steven Sinofskynak, a Windows-divízió nagyhatalmú elnökének - a hite "elfogyott" hardverpartnereiben.

    A HP pedig megorrolt a Microsoftra, mivel az nem tett többet egy olyan Windows-szoftver megalkotásáért, amelyik képes volna jobban alkalmazkodni az érintésvezérelt képernyők jelentette igényekhez. A HP-s vezetők felvetették, hogy a Windows 7 billentyűzetvezérlő szoftvere nem működik jól, és a képernyőn lévő ikonok túl kicsik ahhoz, hogy ujjal meg lehessen érinteni őket.
    A Microsoft azonban nem volt hajlandó jelentős erőforrásokat átcsoportosítani a HP-nek nyújtandó segítség érdekében, részben azért, mert hatalmas energiát összpontosított az érintésvezérléshez optimalizált Windows 8 kifejlesztésére.
    Egy korábbi HP-alkalmazott szerint velük együtt a többi gyártó is hathatósabb innovációt várt volna el a Microsofttól. A Windowsért kifizetett licencdíjra ugyanis úgy tekintettek, hogy az a Microsoft kutatási és fejlesztési tevékenységének támogatása: egy olyan befektetés, amelyik képessé teszi őket versenyképes termékek előállítására.

Egy semmire sem jó, elkeseredett húzás a HP-től
   
    2010 áprilisában a HP merész lépésre szánta el magát, hogy nagyobb befolyást szerezzen a termékeit meghajtó szoftver fölött: 1,2 milliárd dollárt fizetett ki a Palmnak, a mobileszközökhöz szánt WebOS rendszer gyártójának a megszerzéséért.
    A döntés meghozatalakor fontos tényezőnek bizonyult, hogy a Microsoft ismételten késlekedett az okostelefonokhoz való új operációs rendszer szállításával, ami gyakorlatilag megbénította a HP-hez hasonló gyártó partnereket. De a WebOS-es táblagépek és okostelefonok szerény értékesítési mutatói halálra ítélték a próbálkozást. (És ezen az sem segített, hogy hasonló okok miatt a HP két vezérigazgatót is menesztett ebben az időszakban.) A vállalat nyílt forrásúvá tette a WebOS-t, eszközöket azonban már nem gyárt erre a platformra. Tavaly a HP már azt fontolgatta, hogy leválasztja PC-s üzletágát.
    Mindeközben a Microsoft kezdett mind többet befektetni saját táblagépének kifejlesztésébe, bár még mindig nem döntötte el, hogy saját maga értékesíti-e majd, vagy 2010 végéig módot ad arra, hogy mások is licencelhessék.
   
A szokásos módon nyílhat meg a Microsoft pénzcsapja

   
    Néhányan, akik figyelik a technológiai ipart, úgy gondolják, hogy a Microsoft abban a pillanatban el fog tűnni a táblagép-értékesítési üzletágból, amint sikerül rábeszélnie más hardveres cégeket arra, hogy építsék meg a maguk eszközeit.
    "Azt gondolom, ha egyszer elindulnak ezen az úton, ugyanúgy fognak belőle pénzt csinálni, ahogy mindig is tették: a szoftverlicencek révén" - állítja Michael A. Cusumano, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) menedzsmentprofesszora.
    Egyetértésben az Apple alumíniummal kapcsolatos törekvéseivel, a Microsoft elkezdett közelről tanulmányozni olyan anyagokat, amelyekre a leendő táblagép jellegzetes háza épülhet. Az alumíniumhoz hasonlóan könnyű magnéziumra esett a választásuk, és a tesztelők is kedvezően nyilatkoztak róla: jólesett kézben tartaniuk a készüléket.
    A Surface júniusi bemutatásakor a Microsoft vezetői prezentációikban jelentős részt szenteltek a magnéziumház méltatásának, mondván, hogy az rendkívül erős, és ellenáll a karcolásoknak. "Ez a ház páratlan a maga nemében" - lelkendezett a szürke színű eszközzel a kezében Steven Sinofsky, a Windows-divízió mindenható elnöke is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09