Tovább szövögeti kínai terveit az SAP

forrás Prim Online, 2012. augusztus 2. 09:37

Partnerségre lépett az SAP a kínai Huawei Technologies Co-val, melynek köszönhetően kiszélesedik a két vállalat termékeinek technikai integrációja, és támogatása. A felek arról is döntöttek, hogy kompetencia központot hoznak létre, valamint közös marketing, és kereskedelmi kampányokat hajtanak végre világszerte.

A német gyökerű szoftvercég továbbá új területeket céloz meglévő partnerével együtt, a China Telecom Corporation-nel, a világ legnagyobb vezetékes telefon szolgáltatójával. A megállapodás célja, hogy támogassa a mobilfejlesztéshez szükséges platformokat, mobileszköz-menedzsmentet, valamint öszönözze a felhő alapú termékek és szolgáltatások értékesítését.

Az SAP számára fontos terület Kína: tavalyi évben jelentette be a cég a 2015-ig szóló kétmilliárd dollárnyi befektetési tervét, valamint, hogy a legnagyobb három piac egyikévé szeretnék fejleszteni az országot, mely csak a legutóbbi negyedévben 30% feletti szoftverlicence bővülést ért el.
 

A vállalat jelenleg 3500 embert foglalkoztat a távol-keleti országban -ebből 2000 csak fejlesztéssel foglalkozik-, és több mint 4000 ügyféllel rendelkezik. Ehhez jön hozzá a 120 helyi partner, és a közel 10 000 képzett tanácsadó adta piaci környezet.
 

Kulcsszavak: SAP Kína Huawei

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09