Csökkentette nettó eredményre vonatkozó várakozását a Graphisoft Park

MTI Sajtóadatbank, 2012. szeptember 25. 07:56

A Graphisoft Park az AMRI-szerződés megszűnése kapcsán nem változtat a 2012. évi bevételi előirányzaton, de a várható perköltséggel korábban nem számolt, ennek hatására a 2012. évi nettó eredményre vonatkozó várakozást a korábbi 1,7 millió euróról 1,5 millió euróra csökkenti - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn.

    A 2013-as várható eredményekre először a november 5-én publikálandó harmadik negyedéves jelentésében ad becslést a Graphisoft Park.
    A közlemény szerint a végelszámolás alatt lévő AMRI Hungary Zrt.-vel szemben a bérleti jogviszony megszűnése és a bérleti díj megfizetése kapcsán indított peres eljárással kapcsolatban 2012-ben felmerülő összes közvetett és közvetlen költségek összegét mintegy 200 ezer euróra becsüli a társaság, amelynek megtérülésével 2012-ben még nem számolhat.


     Az ügylet lezárásáig a követelés érvényesítéséből várható bevételeket – tekintettel arra, hogy sem az ügylet lezárásának időpontja, sem a ténylegesen befolyó összeg nem ismert – nem veszik figyelembe, azonban a követelés érvényesítésével kapcsolatban felmerült, és várhatóan felmerülő költségeket elszámolják még akkor is, ha azok az ügylet lezárásakor várhatóan megtérülnek.


    A Graphisoft Park szeptember 21-én jelentette be, hogy leányvállalata, a Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróságon peres eljárást indított a végelszámolás alatt álló AMRI Zrt.-vel szemben a bérleti jogviszony megszűnése és bérleti díj megfizetése kapcsán. A peresített követelés nettó összege 4.443.477 euró. A követelés tartalmazza a bérleti szerződésből a megszűnéskor hátralévő közel 7 éves időtartamra eső bérleti díj összegét, csökkentve a hasznosítás során várhatóan realizálható nettó bevételek összegével.


    Az AMRI Hungary Zrt. 2012. július 19-vel került végelszámolás alá. A Graphisoft Park a végelszámolás megindítására tekintettel a bérleti szerződést az abban foglaltaknak megfelelően 2012. augusztus 31-vel felmondta. Az AMRI Hungary Zrt. és a Graphisoft Park közötti bérleti szerződés alapján a végelszámolás következtében a szerződés teljes hátralévő 79 hónapjára eső bérleti díj egy összegben esedékessé vált. A peres eljárás megindítása azért vált szükségessé, mert az AMRI és anyavállalata, az Albany Molecular Research Inc. (Albany, USA) nem ismerte el a Graphisoft Park szerződésen alapuló követelését.


    A társaság fő tevékenysége a budapesti Graphisoft Park elnevezésű ipari ingatlan fejlesztése és hasznosítása. Az árbevétel ingatlan bérbeadásból származik. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság bevételei a második negyedévben 7,25 százalékkal 2,129 millió euróra nőttek, adózott nyeresége pedig 434 ezer eurót ért el, ami 42,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.


     Az első félévben a bevétel 7,1 százalékkal 4,235 millió euróra nőtt, a hat havi 940 ezer eurós profit pedig 46,2 százalékkal haladja meg a bázist.
    A Graphisoft Park részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzik, a papír a hétfői kereskedést 877 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb tőzsdei árfolyama 1.075 forint, a legalacsonyabb 798 forint volt.
 

Kulcsszavak: +céginfo Graphisoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05