Gyakornoki program a Magyar Telekomnál

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 16. 08:55

Közel 700 diák vett részt az elmúlt három évben a Magyar Telekom gyakornoki programjában, jelenleg 182 felsőoktatásban tanuló diák dolgozik gyakornokként a vállalat különböző területein.

    Az idén szeptemberben indult gyakornoki félévre 746 fiatal jelentkezett, közülük 86-an nyertek felvételt. A következő, 2013 februárjában induló gyakornoki programra a jelentkezéseket 2012. október 31-ig várják a vállalat honlapján.
    A Magyar Telekom immár 16 éve működő gyakornoki programja kettős célt szolgál. Egyrészt lehetőséget kínál a főiskolai, illetve egyetemi hallgatóknak arra, hogy megismerjék egy nagyvállalat működését, valódi munkatapasztalatot szerezzenek, valamint alkalmat kínál arra is, hogy az esélyegyenlőség szellemében a legrátermettebbek elindíthassák karrierjüket a Telekomnál. Másrészt a program nem titkolt szándéka, hogy friss tudást vonzzon a vállalatba, új impulzusokkal gazdagítsa a szervezet életét, működését - olvasható a Magyar Telekom közleményében.
    A jelentkezéshez az aktív hallgatói jogviszony mellett feltétel a legalább középszintű angol nyelvtudás is. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel. A hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent, rugalmas munkaidőben. A gyakornokok havi bruttó 75 ezer forintot kapnak, amely a próbaidő letelte után béren kívüli juttatási csomaggal is bővül.

Kulcsszavak: oktatás Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09