A-tól Z-ig jövő: Knyiga-fesztivál Belgrádban

Kerekes Pál, 2012. október 19. 13:25

Magyarország lesz a díszvendég az 57. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, amelyet október 21. és 28. közt tartanak a Száva parti városban. A rendezvény mottója: A-tól Z-ig. A kiállítást bemutató előzetes megfogalmazza: ameddig van könyv, addig van jövő is. A témakörök hasonlóak a nagy könyves események fő témafelvetéseihez: a könyvkiadás trendjei, az e-book által teremtett új helyzet elemzése, a szépirodalom olvasottságának visszaesése.

A díszvendégnek járó 190 négyzetméteres standon rendezkedhet be Magyarország, a mottó a Kreativitás, játékosság, innováció lesz. A hagyomány szerint a zárónapon, október 28-án sajtótájékoztató keretében adják át a könyvstafétát a következő év díszvendégének, ezúttal Lengyelországnak. Tavaly Portugáliától vette át Magyarország a váltóbotot.

A magyar programban bemutatkozik a Publio Kiadó is. Az e-könyves cég a self-publishing hazai meghonosítása után a könyv-önmenedzselési rendszerét a környező országokra is kiterjeszti. Itt mutatja be a Publio a független kiadásra kiépített portáljának többnyelvű változatát.  Szintén várnak érdeklődést a Publio vezetői az iTunes Apple-könyváruház szervezőiként is. A Publio egyedi szerződéssel töltheti fel a könyveket erre a globális könyvkereskedésbe, már több hazai partner-kiadó számára is végzi ezt a szolgáltatást. A Publio központi előadás keretében mutathatja be a magyar self-publishing helyzetét, tendenciáit.

Tavaly a belgrádi nemzetközi könyves seregszemlének csaknem 148 ezer látogatója volt. Most több érdeklődőre számítanak a rendezők.

A könyvvásár honlapja: http://www.beogradskisajamknjiga.com/

A magyar programról: www.konyvkonnektor.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09