Windows 8-at mindenkinek

Czipperer Dia, 2012. október 26. 08:03

New York-i helyi idő szerint október 26-án, pénteken 12 óra 1 perctől elérhetővé válik a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 8, amely merőben eltér elődjétől, mégis sokak számára elérhető lesz.

Csütörtökön mutatták be nagyközönségnek az új rendszert, és pénteken a felhasználók akár már ki is próbálhatják, hogyan is működik. Igazi újdonsággal van dolgunk, ugyanis már első ránézésre is látszik, hogy jelentősen különbözik elődjétől. Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója elmondta, hogy az új operációs rendszer egyesíti a legjobban a PC-t és a táblagépet, hiszen munkához, játékhoz, egyszóval mindenhez kiválóan használható.

 

 

 

És akkor sem kell kétségbeesned, ha a te géped Windows 7-tel fut, hiszen a Microsoft lehetővé teszi, hogy frissítsük operációs rendszerünket a 8-as verzióra. És ami hihetetlennek tűnik, de mindez nem lassítja majd a gépünket, hanem pont ellenkezőleg. Javítja az akkumulátor élettartamát, csökkenti a memóriahasználatot, és gyorsabb bootolást garantál.



Nézd meg , hogyan vélekednek az emberek az új rendszerről.



Bővebben az új üdvöskéről a Megérkezett a Windows 8 cikkünkben olvashatsz.

 

Forrás: Mashable.com

Kulcsszavak: Windows 8 Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05