Átadták a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 22. 09:37

A természettudományos oktatásban végzett tanári munkája elismeréseként két-két fizika, matematika, biológia és kémia szakos pedagógus vehette át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat a Magyar Tudományos Akadémián szerdán Budapesten.

A személyenként 1,2 millió forinttal járó díjat Kovács Lászlónak, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Ősz Györgynek, az ácsi Jókai Mór Általános Iskola fizika szakos tanárának, valamint Pogáts Ferencnek, a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium és Róka Sándornak, a Nyíregyházi Főiskola matematika szakos oktatójának ítélte oda az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma; szintén elismerésben részesült Harka Ákos, a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Borhidi Attiláné, a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium biológia szakos pedagógusa, illetve Forgács József, a debreceni Vegyipari Szakközépiskola és Prókai Szilveszter, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kémia szakos tanára.
 

"Azokat a pedagógusokat ünnepeljük ezen napon, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ne a tudatlanság, hanem a tudás legyen az uralkodó, meghatározó szellemi potenciál ebben az országban" - hangsúlyozta Kroó Norbert akadémikus, kuratóriumi elnök a díjátadó ünnepségen.

 

Az Ericsson, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által létrehozott alapítvány 2001 óta ítéli oda a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat, amelyre a közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító - vagy egykor tanító - tanárok javasolhatók.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05