Az IVSZ céges szerepvállalást javasol a felsőoktatásban

Farkas Miklós, 2012. december 9. 17:17

A kiszivárogtatott – és azóta a kormányszóvivő által nem cáfolt, sőt inkább megerősített – hírek szerint jövőre a kormány műszaki, informatikai és természettudományos területeken összesen mindössze 2 850 államilag támogatott helyet hirdet meg. Ez az idén meghirdetett ösztöndíjas helyek nagyjából ötöde.

 

 

Laufer Tamás, az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke a döntést megelőző újabb mérlegelésre kéri a kormányt.

„Arra kérjük a kormányt, hogy döntése során vegye figyelembe: az általa is stratégiainak nyilvánított, de már így is évek óta jelentős szakemberhiánnyal küzdő, a GDP 12%-át biztosító és egyben kiemelkedő hozzáadott érték teremtő képességű szektort ellehetetlenítheti a szakemberek számának további csökkenése. A mérnökképzés ilyen mértékű visszaesését minden eszközzel meg kell akadályozni, a szakemberképzés mennyiségi és minőségi színvonalát a jövőben is fontos lesz – akár az eddigiektől eltérő módon és konstrukcióban – biztosítani. Erre várna az IVSZ javaslatot a kormánytól.” – tette hozzá.

Az IVSZ szerint a helyzetet az sem javítaná érdemben, ha a részösztöndíjas helyek száma jelentősen emelkedne, hiszen a műszaki és más természettudományos képzések még ebben a formában is drágábbak lesznek, mint más – például a jogi és közgazdasági – szakmák esetében a teljes egészében költségtérítéses, vagyis fizetős felsőoktatás.

„Többször hangsúlyoztuk már, hogy szakemberképzés kulcsa a szektor, és egyben a magyar gazdaság fejlődésének. A hazai informatikai-, távközlési- és elektronikai szektor egyik kiemelt ágazata például a szoftverexport, amely a hazai mintegy 1 000 milliárd forint értékű összes exportból körülbelül 180 milliárd forintot tesz ki. Ez – más szektorokkal ellentétben – szinte teljes egészében hazai hozzáadott értéket jelent. Magyar szellemi teljesítményről van szó, amelyet a vállalatok meghatározóan import nélkül állítanak elő kizárólag az emberi munkára alapozva. Megfelelő fejlesztéspolitikai- és exportprogram esetén a fenti 180 milliárd forintos magyar szoftver export piac 5 év alatt megduplázható lenne, s ennek következtében több tízezer új munkahely jöhetne létre. A szakemberek számának további csökkenése esetén ezt a lehetőséget Magyarország egészen biztosan nem tudná kiaknázni.” – tette hozzá Laufer Tamás.

Bízva abban, hogy a kormány újra mérlegeli a fenti szempontokat, az IVSZ javasolja, hogy a kormány támogassa legalább a mostani szinten a természettudományos, informatikai képzéseket akár az eddigi keretszámok meghagyásával, akár úgy, hogy – egyes sportágakhoz és kulturális területekhez hasonlóan – tegye lehetővé a cégek szerepvállalását a társasági adó terhére.

 

 

Kulcsszavak: IVSZ felsőoktatás

Tanácsadás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A tudás avul el a leggyorsabban

A jövő vállalatvezetésének sikerreceptjét kutatta múlt héten a Flow Leadership konferencia. A mintegy 250 résztvevővel közösen a meghívott előadók azt járták körbe, hogy hogyan lehet a gyorsan változó körülmények között eredményesen vállalatot vezetni.

2016. április 11. 12:16

Kkv-k exportösztönzése kormányzati segítséggel

2015. január 13. 09:41

Az informatika egyszerűsítése javítja az üzleti eredményeket

Egy új, „Az IT egyszerűsítése javítja az üzleti eredményeket és a megtérülést” címen 2014 júniusában megjelent IDC tanulmány rámutat, hogy az IT komplexitása alacsonyabb nyereséggel jár, és korlátozza a szervezet innovációs és növekedési képességét.

 

2014. július 15. 11:02

A banki szférában erősít a MultiContact Consulting

A közigazgatási informatika piacvezető hazai szakértője, a MultiContact Consulting Kft. 2014. áprilisban új, különálló vállalatot alapított, amely elsősorban pénzintézeteknek nyújt stratégiai vezetési és informatikai szolgáltatásokat. Pető Gábor, a MultiContact Consulting Kft. ügyvezetője szerint az újonnan létrehozott Helix Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft., valamint a MultiContact tevékenysége hatékonyan és átláthatóan egészíti ki egymást a vezetési tanácsadás közigazgatási, pénzintézeti és telekommunikációs területein. Az új cég a banki informatika területén komoly tapasztalattal rendelkező szakértő, Gamplett Gábor vezetésével, tapasztalt tanácsadói csapattal indult el a hazai piacon.

 

2014. május 8. 18:47

Megéri egzotikus tájakra látogatni!

Hatalmas növekedési lehetőségek, kiaknázatlan piacok várják a cégeket a világ tőlünk nagyon távol eső szegleteiben. Jóllehet nagy kihívást jelent betörni az üzleti kultúrájukban, szokásaikban is eltérő piacokra, de sikertörténetek bizonyítják, hogy nem lehetetlen. A KKV-AKADÉMIA előadásain gyakorló üzletemberek és az egyes régiók szakértői villantják fel a lehetőségeket, és mutatják be a tudnivalókat országcsoportonként.

 

2014. március 25. 15:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05