Magyar egyetemisták nyerték a SAP szoftvercég nemzetközi versenyét

forrás: Prím Online, 2012. december 18. 09:56

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két hallgatója nyerte meg az SAP szoftvercég nemzetközi versenyét - jelentette be a magyar leányvállalat. A megmérettetés során az UNICEF francia szervezete számára kellett olyan vizuális megoldást tervezni, mellyel az jobban át tudja tekinteni adományozóit, és ez alapján célzott gyűjtésbe foghat. Ennek segítségével pedig eredményesebben tudja kezelni azt a valós helyzetet, hogy egyre kevesebb a beérkező adomány, melyből a jószolgálati akciókat valósítják meg.

A versenyre 800 európai, közel-keleti, és afrikai oktatási intézmény kapott meghívást, melyek mind tagjai a szoftvercég felsőoktatási programjának, az SAP University Alliances-nek.

A döntőbe három csapat jutott, ahol a magyarok a szlovénekkel, és az angolokkal mérkőztek meg. A Boros Ádám, és Kéri András alkotta duó végül az UNICEF által feltett kérdésekre adott válaszok mellett a könnyen érthető, vizuális irányítópultjukkal, és hatásos prezentációjukkal győzték meg a zsűrit. Az első helyezettek több díjjal, köztük egy-egy Ipad-del lettek gazdagabbak, valamint a spanyolországi utazás, és döntő élményével. A hallgatók továbbá felkérést kaptak az UNICEF-től egy közös munkára.

Az analitikai, prezentációs, informatikai, idegen nyelvi készséget, üzleti gondolkodásmódot fókuszba állító nemzetközi versenyt másodszorra rendezte meg az SAP. A mostaninál a hallgatók mindössze 100 000 egyéni adományozó adatát, valamint üzleti intelligencia eszközöket kaptak, ebből kellett megoldást faragniuk a humanitárius szervezet problémájára.

A megmérettetés közép-európai részét koordináló Dudits Ádám, az SAP Labs Hungary fejlesztőközpont ügyvezetője úgy véli, a „Dashboard Competition” –ből mindenki profitál: „a fiatalok megismerik a legújabb szoftvereket, lehetőségeket kínálunk nekik a nemzetközi porondon, a vállalatnak pedig nagyobb rálátása lesz arra, hogy a következő generáció miképpen közelít üzleti problémákhoz, milyen új módokon használják a szoftvereinket.”

 

Kulcsszavak: BME oktatás verseny SAP

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05