Az internetet népszerűsítette a Google elnöke Észak-Koreában

MTI Sajtóadatbank, 2013. január 12. 13:53

Elszigeteltségének feladása és az internet-használat lehetővé tétele nélkül Észak-Korea konzerválni fogja gazdasági elmaradottságát - vélekedett Eric Schmidt, a Google amerikai informatikai óriáscég elnöke Pekingben, ahová csütörtökön tért vissza Bill Richardson volt mexikói kormányzóval közös, magánjellegű phenjani látogatásáról.

Richardson repülőtéri nyilatkozatában azt mondta, felszólították a phenjani kommunista vezetést, hogy fagyassza be nukleáris programját és ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteit. Egyúttal méltányos és emberi elbánást kértek Kenneth Bae koreai származású, amerikai állampolgárságú idegenvezetőnek, akit nemrég államellenes cselekmények gyanújával vettek őrizetbe az észak-koreai hatóságok. A férfival azonban nem találkozhattak.
 

Richardson, az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete az amerikai AP hírügynökségnek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy az észak-koreai politikusoknak, kutatóknak azt az üzenetet igyekeztek továbbítani, hogy az ország polgárainak a javát szolgálná a több mobiltelefon és az aktív internet.
 

A 24 milliós Észak-Koreában létezik szélessávú internethálózat, a számítógépek többsége azonban leginkább csak intranetes kapcsolattal rendelkezik, s rendkívül korlátozott az információhoz jutás lehetősége. A mobiltelefonok száma viszont, a 3G szolgáltatást is nyújtó egyiptomi Orascom vállalat jóvoltából, már meghaladja a másfél milliót.
 

A sajtóbeszámolók szerint a négynapos látogatás során Richardson és Schmidt elbeszélgethetett a Kim Ir Szen Egyetem azon hallgatóival, akiknek kutatási céllal lehetőségük van a világhálót böngészni, felkeresték a főváros központi könyvtárát, a Koreai Számítógép Központot, ahol a szoftver- és hardverfejlesztések folynak, és megbeszéléseket folytattak külügyi tisztségviselőkkel.
 

A látogatásra viszonylag kényes időszakban került sor, mivel alig egy hónapja Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétával Föld körüli pályára állított egy műholdat. Ezt a világ számos országa, köztük az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán is elítélte, azt állítva, hogy a lépéssel Phenjan megsértette a nukleáris és rakétaprogramját korlátozni próbáló BT-határozatokat.
 

A washingtoni külügyminisztérium előzőleg bírálta a látogatást és "haszontalannak" nevezte azt. Nemtetszésüknek adtak hangot egyes konzervatív amerikai politikusok is, így például John Bolton volt ENSZ-nagykövet, aki szerint Schmidt és Richardson "csatlakozott azon amerikaiak és mások hosszú listájához, akiket a Kim család diktatúrája politikai előnyszerzésre használt fel".

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09