Öt tanács a hatékony rendszerfelügyeletért

forrás: Prím Online, 2013. január 18. 08:46

Minden szervezet törekszik arra, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a rendelkezésre álló erőforrásokból, beleértve a hardvereket, szoftvereket és az alkalmazottakat is. Ennek megvalósításához nagymértékben hozzájárulhat a hatékony rendszerfelügyelet. A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet, mint a téma egyik vezető hazai szakértője az alábbiakban öt tippel segíti a vállalatokat a rendszerfelügyelet hatékonyságának javításában.

1. Legyünk tisztában azzal, mit tapasztalnak ügyfeleink!
A vállalatok számára létfontosságú, hogy nyomon kövessék, mit tapasztalnak ügyfeleik, felhasználóik az informatikai környezetükkel kapcsolatban. Kiemelten igaz ez a felügyelt szolgáltatásokat nyújtó vállalatok számára, amelyek szervert és tárhelyet vagy akár teljes rendszereket kínálnak IaaS (infrastruktúra-szolgáltatás) keretein belül. Ez a nyomon követés elsősorban a szolgáltatások teljesítményének és rendelkezésre állásának vizsgálatát jelenti.


Nagyon fontos, hogy ezeket az információkat folyamatosan figyelemmel kísérjük, és gyorsan tudjunk reagálni a problémákra, remélhetőleg még azelőtt, hogy ügyfeleink találkoznának azokkal. Elsőre talán elképzelhetetlennek tűnhet, hogyan is észlelhető egy végfelhasználói probléma azelőtt, hogy maguk a végfelhasználók találkoznának vele. Egy úgynevezett aktív vagy más néven szintetikus monitorozó rendszer azonban képes ennek megállapítására.


A megoldás tranzakciókat hajt végre egy véghasználói gépről, pontosan ugyanúgy, ahogyan egy valódi felhasználó is tenné. Természetesen nem észlel mindent, mégis kulcsfontosságú minden rendszerfelügyeleti eszköztárban. A "robotokat" a hálózat több pontján alkalmazhatjuk, így teljes képet kapunk a különböző területekről. Az eszköz abban is segít, hogy gyors döntéseket hozhassunk az elkülönítendő területekről, amikor egy-egy hibás elemet akarunk kiiktatni.


2. Győződjünk meg arról, hogy a riasztások valóban a problémákról értesítenek bennünket!
Melyik a rosszabb: ha nem kapunk értesítést, miközben gond van, vagy ha riasztanak bennünket, de valójában nincs probléma? A legtöbben inkább fantomproblémákat üldöznénk, mintsem tanácstalanul álljunk egy valódi probléma előtt. Van egy pont azonban, amikor már túl sok időt töltünk a nem létező problémák utáni nyomozással, és elkezdjük figyelmen kívül hagyni a figyelmeztető villogó ikonokat, ami rendkívül veszélyes. Olyan ez, mintha a tűzjelzőnk annyiszor kapcsolna be alaptalanul, hogy egy idő után már figyelmen kívül hagynánk valós katasztrófa esetén is.


Mi tehát a megoldás? Ha ötvözzük az alapoktól történő felmérést a dinamikus határérték-mérésével, idővel megfigyelhetjük, hogy az egyes időszakokban, például a hét vagy a hónap különböző napjain vagy a különböző napszakokban mi számít általánosnak. A határértékeinket pedig ennek megfelelően állíthatjuk be. A módszer ugyan nem tévedhetetlen, de sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos eljárások.


3. A rugalmas környezet rugalmas felügyeletért kiált

A virtualizáció és a cloud computing egyaránt egyre elterjedtebb napjainkban. A rugalmas technológiák számos előnyük mellett azonban kihívásokat is magukban hordoznak, többek között a rendszerfelügyelet terén. Mivel segítségükkel szempillantásnyi idő alatt adhatunk hozzá vagy vehetünk el szervereket, a rendszerfelügyeleti eszköznek észlelnie kell ezeket a változásokat, hogy továbbra is garantálni tudja a komponensek megfelelő monitorozását és felügyeletét.


4. Automatizáljunk, automatizáljunk, automatizáljunk!
A vállalatok általában igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a belső folyamataik leggyakoribb feladatait automatizálják. Ez többféle módon támogatja a cégeket: növeli a rugalmasságot, javítja a költségkezelést, továbbá folyamatosan gondoskodik az ügyfelek elégedettségéről.


Az automatizálás továbbá rendkívül fontos összetevője az "önkiszolgáló" keretrendszereknek, amelyek célja, hogy a lehető leggyorsabban eleget tegyenek az ügyfelek kéréseinek anélkül, hogy a személyzetnek közbe kellene avatkoznia. Egy jó IT-folyamat-automatizáló eszköz hatékonyan segíthet ezen feladatok emberierőforrás-igényének enyhítésében.


5. Hangoljuk össze a rendszereket és a folyamatokat!
A vállalatok szinte sosem használják kizárólag egy gyártó szoftvereit, hanem különféle forrásokból származó eszközökből építik fel saját rendszerüket. A szervezet szakemberei számára viszont az az ideális, ha egy közös vezérlőpultról kezelhető az összes komponenshez tartozó mérés és esemény. Az erre szolgáló technológia a Manager of Managers, azaz a MOM, amely lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy egyebek mellett magasabb szintű riasztásokat generáljon, illetve jobban átlássa a teljes vállalatot. Az a MOM megoldás működik hatékonyan, amely képes kapcsolódni a leggyakoribb keretrendszerekhez, beleértve természetesen azokat is, amelyeket az adott vállalat használ.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09