Létrejött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat

forrás: Prím Online, 2013. január 24. 16:40

A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) felállásával a tavalyi év végén lezárult a kormányzati informatika konszolidációjára 2011 júliusában elindított Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekt első fázisa. Ebből az alkalomból köszöntötte ünnepélyes keretek között az NTG létrehozásában közreműködő szakembereket Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója 2013. január 24-én, az MVM Zrt. székházában.

A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat révén az állami intézményrendszer részére, annak infrastruktúrájára támaszkodva állami tulajdonú társaságok biztosítják az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat. Ehhez az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a 2012. március 1-jén elindult MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. (MVM NET Zrt.) biztosítja a gerinchálózatot országos optikai távközlési hálózatának szabad kapacitásait kihasználva. A kormányzati felhasználók részére a szolgáltatást a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) nyújtja. A korábbi, számos párhuzamosságot magában hordozó, pazarló rendszer kiváltásával éves szinten mintegy 4,5 milliárd forint megtakarításra lehet számítani a területen.

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter elmondta: a Kormány kiemelt céljának tekinti az ország működését alapjaiban érintő rendszerek, így a közigazgatás racionalizálását. Ennek része a kormányzati informatikai infrastruktúra átalakítása is. „Ezt a nagyszerű eredményt ráadásul egy pénzügyi és gazdasági gondokkal teli időszakban tudtuk elérni. A kormány éppen e nehéz körülmények ellenére kivívott sikerrel, a költséghatékony megoldások bevezetésével tette és teszi kiszámíthatóvá az ország működését.” – tette hozzá a miniszter.

„Az MVM NET igazi sikertörténet, hiszen a hazai távközlési piacon komoly technológiai fejlesztési projektet valósítottak meg igen rövid idő alatt. A magyar villamosenergia-rendszerirányítás technológiai célú távközlési igényeinek kiszolgálása mellett a kormányzat az MVM NET Zrt. távközlési infrastruktúráját használja az államigazgatási infokommunikációs szolgáltatások biztosításához, amely az állami költségek csökkentését eredményezi, ugyanakkor megteremti a lehetőséget arra, hogy a meglévő nemzeti erőforrásainkat minél ésszerűbben és hatékonyabban tudjuk kihasználni.” – mondta el Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Szabó Zoltán Attila, a NISZ Zrt. vezérigazgatója a Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekt elindulását mérföldkőnek nevezte a kormányzati infokommunikáció konszolidációja területén. „Az elmúlt egy évet az MVM NET Zrt.-vel vállvetve dolgoztuk végig annak érdekében, hogy a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat megvalósuljon, és a rendszer képes legyen kiszolgálni a folyamatosan bővülő ellátotti kör igényeit.” – fejtette ki a vezérigazgató. Hozzátette: „Örülünk, hogy a két cég az elmúlt egy évben bebizonyította, hogy képes magas színvonalon együttműködni.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09