Az Oracle alelnökének előadása Budapesten

Kovács Attila, 2000. július 11. 11:28
Robert Gordon, az Oracle rangidős alelnöke július 11-én a budapesti Marriott szállodában tartott előadást cége e-business stratégiájáról.
Az államigazgatás, a piaci szereplők és a sajtó megjelent képviselői többek között arról értesültek, hogy az Oracle 1999-ben csak az elektronikus kereskedelemből egymilliárd dollár bevételre tett szert, és ezt az eredményt az idén meg kívánja duplázni. Az előadó idézte Larry Ellison Oracle-elnököt, aki szerint a cég várhatóan már ebben az évben szintén egymilliárd dollárt fog megtakarítani az e-business révén. Ennek a megvalósítása során a 40 adatcentert kettőre csökkentették, 200 szerver helyett 40 kiszolgálóra tették rá a feladatokat, intenzíven alkalmazzák a CRM-megoldásokat, az elektronikus utaztatási módszereket, szorgalmazzák a munkatársak internetes önkiszolgáló és osztott szolgáltatási tevékenységét.

Gordon kijelentette, az Oracle a következőkben tevékenysége 90 százalékát a weben szeretné bonyolítani. Mint az IT-oktatásban vezető, a cég az e-business lehetőségeit e téren is maximálisan ki akarja használni. "Ebben az önkiszolgáló tanfolyami regisztrálással, a különféle regisztrációs rendszerek konszolidációjával és integrált internetes oktatási módszerekkel összesen több mint 32 millió dollárt tudunk megtakarítani" - jelentette ki Gordon. Azon cégek pedig, amelyek a nagyon gyorsan fejlődő Oracle B2B Exchange technológiáját alkalmazzák, az alelnök szerint óriási megtakarításokat érhetnek el elektronikus vásárlásaik során.

Kulcsszavak: +céginfo +fontos Oracle

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09