4G-ben és mobil tartalomszolgáltatásban is erősít idén a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2013. február 28. 10:15

A mobil tartalom-szolgáltatás területén, a mobil eszközökön elérhető zene és video szolgáltatásban erősít a Magyar Telekom az idén, mindez segítheti a negyedik generációs (4G/LTE) adatátviteli technológia elterjedését is.

A Magyar Telekom hamarosan mindenki számára elérhetővé teszi mobil eszközökön, táblagépeken és okostelefonokon a Moziaréna szolgáltatását - mondta Keszég Attila, a cég lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese az MTI-nek Barcelonában. Jelenleg interaktív tévén (IPTV és Interaktív Sat TV) és interneten keresztül, asztali számítógépeken vagy mobil eszközökön a Magyar Telekom T-Home előfizetői számára érhető el ez a szolgáltatás.


A tévéfelületen elérhető videotékából nemcsak filmek nézhetők meg, hanem az archív tévében visszakereshető például az előző napi híradó, vagy megnézhetjük a kedvenc sorozatunk előző napi adását, amelyről lemaradtunk - magyarázta a cégvezető. Mobil eszközön mindez akár utazás vagy sorban állás közben is elérhető majd - tette hozzá.
 

A szakember szerint egyre nagyobb az igény arra is, hogy a felhasználók a szöveges vagy képi kommunikáció mellett videóban is kommunikáljanak. Ahogy ez a fajta adatátvitel kezd majd tömeges méreteket ölteni, az már olyan mértékű hálózati terhelést fog jelenteni, amihez szükségszerű a hálózat további fejlesztése, és olyan sávszélességet fog igényelni ennek a tartalomnak az élvezhető használata, amihez már elengedhetetlen lesz az LTE használata.
 

Kifejtette, hogy bár az 4G/LTE már most is elérhető - Budapesten 99 százalékos, országosan pedig 27 százalékos a lefedettség a cég ügyfelei számára -, azonban a használata még nem terjed olyan mértékben, mint ahogy azt a kiépítettség és a szolgáltatás által biztosított ügyfélélmény lehetővé tenné. Ennek az az oka, hogy a jelenlegi harmadik generációs technológia is rendkívül jó minőségű, és ki tudja elégíteni az átlagos hétköznapi felhasználást, például az internetezést vagy e-mail kezelést.
 

Véleménye szerint a mindennapi adatforgalmi igény növekedése lesz az, ami az LTE használatát el fogja terjeszteni. A használat tömegessé válásához Keszég Attila szerint három dolognak kell egyszerre jelen lennie: jó minőségű hálózatnak, megfelelő készülékeknek és jó tartalomnak. Hozzátette, hogy bár az LTE-képes telefonok és egyéb mobil eszközök iránt egyelőre csak réteg igény jelentkezik, most még csak azok a korai alkalmazók keresik, akik kifejezetten követik a legújabb műszaki fejlesztéseket, de a technológia nagyobb térnyerésével a készülékekkel szembeni elvárások is nőni fognak és egyre szélesebb ügyfélkörben terjed majd el a szolgáltatás használata, amely a mobilinternetezés új dimenzióját nyitja meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09