Ötven forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 1. 10:46

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 50 forint osztalék kifizetését  javasolja a közgyűlésnek a 2012. évi eredmény után. A Magyar Telekom 36,86 milliárd forint nettó nyereséggel zárta 2012-t az előző évi 7,46 milliárd forint veszteség után, a táraság bevételei egy év alatt 1,6 százalékkal 607,13 milliárd forintra nőttek.

A Magyar Telekomnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható közleménye szerint az osztalék kifizetésének javasolt kezdőnapja 2013. május 16-a. A cég 2013. április 12-én tartja éves rendes közgyűlését. Az igazgatóság javaslata szerint osztalékra azok a részvényesek lesznek jogosultak, akik 2013. május 9-én értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek. A Magyar Telekom tavaly szintén 50 forintot fizetett osztalékként a részvényeseknek.

A Magyar Telekom 36,86 milliárd forint nettó nyereséggel zárta 2012-t az előző évi 7,46 milliárd forint veszteség után, a táraság bevételei egy év alatt 1,6 százalékkal 607,13 milliárd forintra nőttek.

A társaság csütörtökön közzétett, konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) szerint készült gyorsjelentése szerint csoportszinten kissé csökkentek a mobil, illetve a vezetékes bevételek, míg markánsan emelkedtek az informatikai-, illetve az energiaszolgáltatásból származó bevételek.
 

A társaság mobilbevételei az előző évben 1,2 százalékkal 304,97 milliárd forintra csökkentek elsősorban a hangalapú kis- és nagykereskedelmi bevételek visszaesése miatt. Nőttek ugyanakkor ebben a szegmensben a nem hangalapú bevételek, illetve a berendezés- és készletértékesítésből származó árbevételek.

 

A vezetékes szegmensben a bevételek 5,8 százalékkal 222,42 milliárd forintra mérséklődtek. Különösen a hangalapú kis- és nagykereskedelmi bevételek, illetve az adatbevételek csökkentek. Markánsan nőttek ugyanakkor a TV-szolgáltatások bevételei.
 

A rendszerintegrációs és informatikai bevételek az előző évben 11,8 százalékkal 54,26 milliárd forintra, míg az energiaszolgáltatások bevételei több mint négy és félszeresükre, 25,49 milliárd forintra nőttek.
 

A társaság nettó eredményét valamivel alacsonyabb összegben csökkentették egyszeri tételek 2012-ben, mint 2011-ben, elsősorban az amerikai piacfelügyeleti vizsgálattal kapcsolatos tételek kikerülése miatt.
 

A Magyar Telekom 24,4 milliárd forintnyi különadót fizetett be 2012-ben, 1 milliárd forinttal kevesebbet mint 2011-ben, jóllehet a 2012. második felétől hatályos távközlési különadó további 8,7 milliárd forinttal csökkentette a társaság eredményességét.
 

A Magyar Telekom csoportszinten 194,82 milliárd forint kamatfizetés, adózás, értékleírás és amortizáció előtti eredménnyel (Ebitda) zárta az előző évet,0,6 százalékkal kevesebbel, mint egy évvel korábban. A szegmensek közül a Telekom Magyarország esetében 2,1 százalékkal, a montenegrói leányvállalatnál 7,6 százalékkal nőtt, míg a T-Systems Magyarországnál és a macedóniai leánynál egyaránt 8,7 százalékkal esett tavaly az Ebitda.
 

Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója közleményben úgy fogalmazott: rövid távon a piaci környezet kihívásai – a változatlanul erős verseny és a háztartások elkölthető jövedelmének korlátozott szintje – nem enyhülnek, valamint a már bevezetett költségvetési intézkedések is kedvezőtlenül hatnak a társaság eredményeire. A Magyar Telekom ugyan továbbra is folytatja a költségtakarékosságot és új bevételi források felkutatását, arra számít, hogy jövedelmezőségünk összességében tovább csökken 2013-ban - tette hozzá.
 

A társaság várakozásai szerint  a bevételek legfeljebb 3 százalékkal, a jelentett Ebitda 4,7 százalékkal fog csökkenni. A Magyar Telekom spektrumvásárlás nélkül számított beruházások értéke várhatóan 5 százalékkal csökkenhet.
 

A Magyar Telekom a negyedik negyedévet 1,61 milliárd forint veszteséggel zárta, szemben az előző év hasonló időszaki 40,32 milliárd forint veszteséggel. A társaság összes bevétele 3,4 százalékkal 164,87 milliárd forintra nőtt. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 559 millió forintos negyedik negyedéves nyereséget vártak 159,05 milliárd forintos bevétel mellett.
 

A társaság közlése szerint az előző év egészében a T-Mobile Magyarország esetében az egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 3,7 százalékkal 3455 forintra csökkent, elsősorban a kártyás előfizetőktől származó átlagos árbevétel 12,7 százalékos visszaesése miatt. A mobil előfizetők száma 0,4 százalékkal 4,84 millióra nőtt, így a társaság mobilpiaci SIM-részesedése 45 százalékról 45,9 százalékra emelkedett. A mobil szélessávú előfizetések száma 40,3 százalékkal 1,36 millióra nőtt, miközben a társaság piaci részesedése 48,7 százalékról 45,8 százalékra csökkent.
 

A Magyar Telekom részvényei 1,04 százalékos napi csökkenéssel 390 forintos árfolyamon zárták a szerdai kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén. A társaság papírjaival az éves jelentés közzétételét megelőző 12 hónapban 355 forint és 596 forint között kereskedtek.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05