Új magyar fejlesztés az Értékesítési pillanat előrejelző

forrás: Prím Online, 2013. március 6. 10:07

A szegedi illetőségű Xdroid Kft. magyar fejlesztői olyan alkalmazás prototípusán dolgoznak, mely az ügyfélszolgálati telefonbeszélgetések alatt valós időben kijelzi az ügyintéző számára a megfelelő értékesítési pillanatot. Az értékesítési pillanat azonnali jelzése az ügyintéző képernyőjén egy olyan eszköz, amely nagymértékben segíti a cég termékeinek vagy szolgáltatásainak az ügyfelekkel történő megismertetését. Hozzájárul új ügyfelek megszerzéséhez és a meglévők megtartásához, vagyis növeli az üzleti sikerességet. A fejlesztést az Európai Unió támogatja.

A fejlesztők egy olyan újítással kívánnak előállni, mely az ügyfélszolgálati beszélgetésekben tetten érhető szavakon és érzelmeken túl, sok más egyéb paraméter segítségével kiszűri azt a pillanatot, amikor az ügyfél elég nyitott és befogadó arra, hogy meghallgasson egy új ajánlatot, vagy döntést tudjon hozni a meglévő szerződésének meghosszabbításáról. A magyar piacon már meglévő alkalmazásokkal ellentétben, az ún. értékesítési pont előrejelző (munkanevén OSPP, vagyis On-line Selling Point Prediction) alkalmazás nem elemzi és nem minősíti a beszélgetésben felmerülő érzelmeket és kifejezéseket, csupán az optimális értékesítési pillanatot keresi, és jelzi a képernyőn – méghozzá valós időben - az ügyfélszolgálati munkatárs számára.


A rendszer tanításához korábbi beszélgetéseket elemeznek ki, melyekből saját fejlesztésű mesterséges intelligencia megoldásuknak köszönhetően kimutatják, hogy az ügyfelet sikerült-e megnyerni. Megfelelő számú telefonbeszélgetés–sikerességi mutató rendelkezésre állása esetén feltérképezhetőek a párbeszédek egyes tulajdonságai, a benne kifejeződő emberi érzelmek, érzelmi jellemzők, valamint az is, hogy mindezek időbeli változásai hogyan függnek össze a sikerességi mutatóval. Bizonyos tendenciák és összefüggések esetén nagy valószínűséggel „megjósolható” a beszélgetések sikeressége is. Az online, tehát valós idejű működés során az OSPP előrejelző a képernyőn felvillanó értesítéssel jelzi az ügyintézőnek az optimális értékesítési pillanatot. Éppen az online elemzés jelenti a projekt forradalmi tudományos újdonságát.


A projekt zárását követően a kifejlesztett prototípus több irányú alkalmazására is lehetőség nyílik majd, mivel a technológia nyelv- és doménfüggetlen. Nyelvfüggetlensége biztosítja majd a más nyelveken történő felhasználását, és ezzel együtt a nemzetközi porondra való kilépést is. A doménfüggetlenség pedig többek között annyit jelent, hogy alkalmazása elképzelhető bármilyen szövegkörnyezetben, telefonos illetve akár személyes ügyintézéskor is, ha az ügyfél és az ügyintéző mikrofonos környezetben kommunikál egymással.


Az általánosan működő rendszerrel a szegedi fejlesztő csapat célja hosszabb távon, hogy bármely olyan problémára specializálható legyen, amelyhez kapcsolódóan rendelkezésre áll egy megfelelő tanuló adatbázis (sikeres és sikertelen beszélgetések).  A fent említett megoldások nemzetközi viszonylatban is újdonságnak számítanak. Az egyes részterületek vonatkozásában már léteznek kiválósági megoldások, de ilyen összetett rendszer nem készült még a nemzetközi porondon sem.


A szegedi illetőségű OSPP fejlesztés 2012 végén indult, az első prototípus tesztelését várhatóan 2013 utolsó negyedévében kezdhetik meg az érdeklődő ügyfelek. A kutatás-fejlesztési projekt a cég szegedi innovációs központjában valósul meg, a GOP-1.1.1-11/2012-0045 azonosító szám alatt futó beruházást az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió 90.172.750 forinttal támogatja.


XDroid Kft. (www.xdroid.com)
 

Kulcsszavak: ügyvitel

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09