Hongkongi kutatók szerint a véltnél kisebb a súlya a "kínai Twitternek"

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 14. 08:25

A hivatalosan regisztrált felhasználók kevesebb, mint fele használja a kínai Twitterként emlegetett Sina mikroblogot, az aktívan posztolók aránya pedig ezek egy százalékát sem éri el - állítják a Hongkongi Egyetem kutatói.

A meglepő jelentés készítői 30 ezer véletlenszerűen kiválasztott felhasználó mikroblog-bejegyzéseit elemezték. A kutatás során kiderült: a megfigyeltek több mint fele, mintegy 57 százalék egyáltalán nem posztolt mikroblogoldalán, ami vagy inaktív felhasználót vagy a marketingcégek által kreált, fiktív fiókokat sejtet.

A jelentés által felfedett aktivitási rátát a Sina által múlt év végén közzétett statisztikákra kivetítve kiderül: az 503 millió regisztrált felhasználóból csupán kevesebb, mint 220 millió körül alakul a valóságban is aktív mikroblogolók száma, heti rendszerességgel pedig alig 30 millió ember közöl bármit is a közösségi platformon. Ez az adat jelentősen csökkenti a Sina közvéleményt befolyásoló erejét, amit sokan meghatározó véleményformálóként és a kínai demokrácia első számú tereként könyvelnek el. 

 A kutatás készítői azt is kiemelik: az adatokat 2012 első felében gyűjtötték, azóta pedig a központi vezetés a korábbinál is szigorúbb szabályozásokat vezetett be. Minden új Sina-tagnak például saját névvel való regisztrálást tettek kötelezővé, a mikroblog cenzúrázását pedig a korábbihoz képest megerősítették. A változások a korábban gyakran posztolók aktivitását is visszavethették - sugallják a jelentés készítői.
 

Kulcsszavak: Kína blog

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05