Mártha Imre az Invitel operatív főigazgatója

forrás: Prím Online, 2013. március 17. 10:20

Az Invitel, a magyar távközlési piac egyik vezető szereplője, 2013. március 18-ától Mártha Imrét nevezte ki operatív főigazgatói, illetve a megújult nagykereskedelmi és vállalati üzletág vezetői pozíciójába. Mártha Imre a felsővezetői csapat tagjaként az Invitel igazgatótanácsába is beválasztásra kerül.

„Imre komoly karriert tudhat maga mögött az üzleti életben. Az iparágon kívülről, friss szemlélettel érkezik hozzánk, miközben mélységében ismeri a magyarországi üzleti életet és annak üzleti igényeit. Kiváló, tapasztalt vezető, és biztos vagyok benne, hogy sok energiát fektet majd azoknak a kihívásoknak a megoldásába, amelyek az Invitel mint - a legkülönbözőbb méretű magyar vállalkozásokat korszerű kommunikációs és informatikai megoldásokkal ellátó - elsőrangú szolgáltató útjába kerülnek” – mondta David McGowan, a vállalat vezérigazgatója.


„Nagy kihívásnak tekintem, hogy az energia iparban szerzett tapasztalatokat hasznosíthatom a távközlési és kapcsolódó technológiai piacokon. Várakozásaim szerint a hazai telekommunikációs szegmensben a verseny és a szolgáltatások sokrétűsége tovább fokozható, ami az ügyfelek számára kézzelfogható és komoly előnyöket jelent majd. Kiemelt célom a magyarországi vállalkozások számára legkedvezőbb és minél inkább személyre szabott, világszínvonalú kommunikációs, illetve infokommunikációs megoldások szélesebb körben történő elterjesztése. A mai gazdasági helyzetben, egy adott társaság számára méretétől függetlenül elengedhetetlen a legújabb, leggazdaságosabb megoldások igénybevétele. Ehhez ma kétségkívül az Invitel a legalkalmasabb partner" – mondta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.


Mártha Imre az Egyesült Királyságban, a Cambridge-i Egyetemen szerzett diplomát, ahol az Egyesült Királyság Külügyminisztériuma és az egyetem által odaítélt teljes körű ösztöndíj segítségével végezte tanulmányait. A ’90-es évek végén befektetési bankárként dolgozott a Westdeutsche Landesbankban. Energiaipari karrierje Londonban indult el, az amerikai óriásvállalat, az Enron európai leányvállalatánál. Később, 2001-ben kinevezték a Magyar Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Energetikai és Infrastruktúra igazgatósága ügyvezető igazgatójának. Négy egymást követő kormány alatt dolgozott a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél, a kereskedelmi igazgatói, majd vezérigazgató-helyettesi pozícióból lépve tovább a vezérigazgatói posztra. Az MVM-nél széleskörű távközlési tapasztalatokat szerzett a vállalat kiterjedt távközlési érdeklődésének köszönhetően. Az utolsó mintegy két évben az ELMIB Zrt., egy magánkézben lévő magyar energiaszolgáltató vezérigazgatói posztját töltötte be.

 

Kulcsszavak: CIO +céginfo Invitel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05