Nemzeti Koordinációs Központ alakul a Pannon Egyetemen

MTI Sajtóadatbank, 2013. április 4. 09:58

Több kutatóhely együttműködésével Nemzeti Koordinációs Központ alakul infokommunikációs technológiák nemzetközi élvonalba tartozó kutatására és piaci bevezetésére a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán Veszprémben.

Az Európai Unió stratégiai témákban támogatja nemzeti koordinációs központok létrehozását, melyek összehangolják az ország kutatási és innovációs kapacitását az adott terülten: a Pannon Egyetem a Kecskeméti Főiskolával és a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvánnyal konzorciumban ilyen központ megalapítását pályázta meg sikerrel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében - jelentette be a projekt vezetője, Bertók Botond, a Pannon Egyetem egyetemi docense. Hozzátette: a konzorcium az Európai Uniótól és az államtól 1,4 milliárd forint támogatást kap a központ kialakítására és kapcsolódó kutatási programok megvalósítására.

Tájékoztatása szerint a központ feladata az információs és kommunikációs technológiákhoz kapcsolódó EU pályázati konzorciumok kialakítása, valamint az akadémiai hálózatban jelenlevő kutató kapacitás hasznosításának segítése nemzetközi ipari alkalmazási területeken. Ugyanakkor társadalmi feladata a fejlett infokommunikációs technológiák széleskörű elterjesztése, azok megismertetésével, bizalmi és biztonsági kérdéseinek megválaszolásával.

Kiemelte: számos hazai vezető kutatóhely bevonásával, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kiemelt partnerségével indulnak azok a kutatási projektek, amelyek a Pannon Egyetemen, Veszprémben megalapítandó Nemzeti Infokommunikációs Koordinációs Központ nemzetközi kutatási és innovációs erejét építik; a kutatások témái az informatikai biztonság, a jövő internetében megjelenő technológiák és szolgáltatások, valamint a logisztikai rendszerek információs technológiái.

A központ céljainak megvalósításához a Pannon Egyetem a tématerületen kiemelkedő összes magyarországi kutatóhellyel együttműködik majd: a nyertes pályázati konzorciumban résztvevő Kecskeméti Főiskola és Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány mellett együttműködő partnerként csatlakozott már többek között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az IBM Magyarországi Kft., a Kürt Zrt., az MTA SZTAKI, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet, az Óbudai Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Széchenyi Egyetem, és a Telenor Magyarország Zrt - ismertette a projektvezető. Megjegyezte: a partnerek köre folyamatosan bővül, a nagyközönség pedig minden évben áttekintheti a kutatási programok és kialakuló projektek előrehaladását nyilvános szakmai rendezvényeken.

Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy minőségi munkát csak akkor lehet végezni, ha az oktatás, a kutatás és a projekt-tevékenység egymást erősíti. Egymaga egy intézmény se képes egy országban ellátni a kutatási tevékenységet, csak együttműködve más intézményekkel, ezért ezek között együttműködésre van szükség, melynek alapja a közös, hosszú távú cél, a közös nyelv, az egymást kiegészítő, speciális tudás, valamint a hatékonyság: a szerdán induló új projektben mindez megvan - jelentette ki.

A program 2015. tavaszán fejeződik be.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09